Nem sikerült bezárni minden kiskaput a külföldi rendszámmal csalók előtt

külföldi rendszám
Vágólapra másolva!
Szeptember elsejétől elvehetik a külföldi rendszámot azoktól a járművezetőktől, akik nem tudják azonnal igazolni, hogy jogosan használják azt. Az új szabály több ponton szigorította a külföldi rendszámok használatát, de maradt benne kiskapu: lízing- vagy bérleti szerződéssel megúszható az akár 800 ezer forintos bírság.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi években elszaporodtak a külföldi - főként német és szlovák - rendszámos autók a hazai utakon. A külföldi autók egy részében nem turisták vagy külföldön is dolgozó magyarok, hanem egyszerű adókerülők ülnek, akik ellen több célzott akciót is indított a rendőrség.

Az adókerülésre az ad lehetőséget, hogy az Európai Unió különböző országaiban eltérő módon szabályozzák a gépjárművek üzembe helyezését és regisztrációját. Németországban általában a cégautó lízingelésére vonatkoznak a magyarnál kedvezőbb szabályok, Szlovákiában pedig a céges autókra és a vállalkozásokra is a magyarnál kedvezőbb adójogi szabályok érvényesek (nincs regisztrációs adó, minden típusú cégautó áfája visszaigényelhető, a gépkocsi teljesen leírható, a cégautó korlátlanul használható magáncélra, a benzinköltség nyolcvan százaléka útnyilvántartás vezetése nélkül is elszámolható).

A kormány a visszaélések kiszűrésére júliusban rendeletben rögzítette, hogy a külföldi rendszámú járművek jogellenes belföldi használata esetén a rendszámot az ellenőrzés helyszínén el kell venni. Az országgyűlés ezzel együtt megváltoztatta a külföldi rendszámú járművek belföldi üzemeltetésére, használatára vonatkozó szabályokat is, így szeptembertől a külföldi rendszámú autóval közlekedő magyar állampolgárok nem hivatkozhatnak arra, hogy nem Magyarországon van a tartózkodási helyük, hanem csak a rendszeres külföldi munkavégzés esetén használhatnak külföldi rendszámú autót, vagy akkor, ha a magyarországi forgalomba helyezést már megkezdték.

Mi változik, mire kell figyelni?

"Az új jogszabály - amely már különbséget tesz az üzembentartó és a járművezető fogalmai között - főszabályként leszögezi, hogy Magyarország területén alapvetően csak hazai rendszámmal használhatók azok a járművek, amelyeknek belföldi az üzembentartója (belföldi üzembentartó: akinek lakóhelye, tartózkodási helye, illetve székhelye Magyarország területén van), illetve előírja, hogy a magyarországi lakóhellyel rendelkező gépjárművezetők (gépjárművezető: bárki, aki éppen az autót vezeti) hazánkban csak magyar rendszámmal ellátott járműveket vezethetnek" - írta a szeptember 1-jétől életbe lépett új szabályokról az [origo] kérésére a Radnóczy & Társai Ügyvédi Iroda.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

"Az új törvényi módosítás alapvetően megszorító, szigorító jellegű, de még mindig maradtak jogszerű lehetőségek, kivételek a külföldi rendszám használatára. Így a magyar rendszámviselési kötelezettség nem vonatkozik azokra az üzembentartókra, akiknek Magyarországon nincs lakóhelyük, tartózkodási helyük, illetve azon üzembentartó cégekre, melyeknek nem Magyarországon van a székhelyük" - közölte az ügyvédi iroda.

Maradt kiskapu a szigorítás után

Az új jogszabályban azonban maradt egy kiskapu, mely továbbra is lehetővé teszi a külföldi rendszám jogosulatlan használatát. Az ENWC nemzetközi ügyvédi iroda közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a tiltás kikerülhető, ha a külföldi rendszámos, de Magyarországon használt autó bérelt vagy lízingelt.

Szlovák (vagy bármilyen más) külföldi rendszámot úgy lehet legálisan szerezni, ha az autót egy Szlovákiában (vagy másik országban) bejegyzett cég bérli, illetve lízingeli. A Szlovákiában bérelt, lízingelt autónak alapesetben csak szlovák rendszáma lehet, ehhez még állandó lakóhelyre sincs szükség. Bérleti szerződés e nélkül is köthető, és a lízingszerződés megköthetősége is a lízingcég rugalmasságán múlik. Ebben az esetben természetesen feltétel, hogy a cég valós tevékenységet folytasson Szlovákiában, bérleti vagy lízingdíjat ugyanis csak valós bevételből lehet fizetni.

A Radnóczy & Társai Ügyvédi Iroda az [origo] kérdésére közölte, "a járművezető szokásos tartózkodási helye nem Magyarországon található, a magyarországi lakóhelye ellenére is jogszerűen vezethet külföldi rendszámú autót, illetve a járművezető a rendszeres külföldi munkavégzéshez, különösen a munkába járáshoz használhat külföldi rendszámú járművet, mivel ebben az esetben méltányolható igény, hogy a munkavégzéssel érintett állam rendszámát használja a vezető".

Akkor is lehet használni külföldi rendszámú járművet harminc napnál nem hosszabb ideig, ha a járművezető "be tudja mutatni a hatóságnak a külföldinek minősülő üzembentartó írásos hozzájárulását, amelyben a birtokba adás időpontja rögzítve van. Lízing szempontjából fontos kivételszabály, hogy átmenetileg viselhet külföldi rendszámot az az autó is, amelynek magyarországi forgalomba helyezését a tulajdonos már kezdeményezte".

Fotó: Tuba Zoltán [origo]


Kemény büntetés a trükközőknek

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) közleménye szerint ha egy magyar lakóhellyel rendelkező személy szlovák vagy más külföldi rendszámú autót vezet - akár bérelt, akár lízingelt gépjárműről van szó -, csak akkor nem kell bírságra számítania, ha a törvényben meghatározott kivételek fennállását már a közúti ellenőrzés során bizonyítani tudja.

Az MGE közleményében azt írja, "azt gondoljuk, hogy ahogyan a német állampolgárok német, az osztrák állampolgárok osztrák, a szlovák állampolgárok szlovák rendszámú autókkal járnak és autóikat általában német, osztrák, szlovák kereskedőknél vásárolják meg és javíttatják, így a magyar embereknek is magyar rendszámú autóval kellene közlekedniük, kivéve, ha olyan életvitelük vagy munkájuk van, ami őket egyértelműen külföldhöz köti".

A külföldi rendszámú jármű használatának jogszerűségét minden esetben okiratokkal kell alátámasztani. Az okiratok bemutatása minden esetben a jármű vezetőjének feladata. Ha a vezető a külföldi rendszám jogszerű használatát a jogszabályoknak megfelelő okiratokkal nem tudja igazolni, vagy az okiratok hiányosak, az súlyos következményekkel járhat: a jogszabály-módosítás után szeptembertől a bírság mértéke 10-800 ezer forintig terjedhet.

A közutakon közlekedőket a rendőrség, a vámhatóság és a közlekedési hatóság ellenőrizheti. Megkérdeztük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy szeptembertől milyen ellenőrzésekre számíthatnak a külföldi rendszámos autóval közlekedők, de a NAV többszöri megkeresésünkre sem válaszolt a kérdésünkre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!