Kihirdették a cannes-i zsűri névsorát

Vágólapra másolva!
Salma Hayeket, Javier Bardemet és John Woot is beválasztották az 58. cannes-i filmfesztivál zsűrijébe, melynek elnöke Emir Kusturica lesz. A színészek és rendezők mellett kritikusok, írók és újságírók is képviseltetik magukat a döntéshozók között.
Vágólapra másolva!

Három nappal a hivatalos program kihirdetése után, pénteken nyilvánosságra hozták a cannes-i filmfesztivál zsűritagjainak névsorát.

Már januárban kiderült, hogy az 58. cannes-i filmfesztiválon az Arany Pálma sorsáról döntő zsűri elnöke Emir Kusturica, a Macska-jaj alkotója lesz, aki az Underground-dal 1995-ben elnyerte a rendezvény fődíját, amelyre pályafutása során összesen négyszer jelölték. Hozzá csatlakozott négy másik rendező, John Woo, az Ál/arc és a Rés a pajzson alkotója, Agnes Varda, a francia újhullám legismertebb női rendezője, a Sade márki-t jegyző Benoit Jacquot, és Fatih Akin, a Fallal szemben alkotója.

A zsűriben Javier Bardem, az Oscar-díjas Belső tenger főszereplője, Salma Hayek, a Desperado és a Volt egyszer egy Mexikó sztárja valamint az indiai Nandita Das képviseli a színészeket. A bizottság kilencedik tagja Toni Morrison Nobel-díjas írónő, akinek Beloved című regényéből Jonathan Demme forgatott filmet. Fatih Akin új alkotását, a Crossing the Bridge című filmet versenyen kívül mutatják be a fesztiválon.

Az Oscar-díjas Kerülőutak rendezője, Alexander Payne elnököl majd az Un certain regard szekcióban. A zsűri tagja lesz Betsy Blair színésznő, Sandra Den Hamer, a rotterdami filmfesztivál rendezője, Giller Marchand író-rendező, Eduardo Antin argentin kritikus és két újságíró, Katia Chapoutier és Genevieve Welcomme.

Abbas Kiarostami iráni rendező - aki 1997-ben elvitte az Arany Pálmát A cseresznye íze című drámával - lesz az elnöke annak a zsűrinek, amely az Arany Kamera-díjat adja át a legjobb filmnek. A túlnyomórészt francia tagokból álló bizottsághoz tartozik a forgatókönyvíró Patrick Chamoiseau, Malik Chibane rendező, Romain Winding operatőr, Luc Pourrinet technikus, Yves Allion kritikus, Laura Meyer, valamint Scott Foundas újságíró a Varietytől és a torinói filmfesztivál rendezője, Roberto Turigliatto.

A Cinefondation és a rövidfilmek zsűrijét Edward Yang rendező vezeti, aki 2000-ben elnyerte Cannes-ban a legjobb rendező díját Yin yin című filmjével. A döntésben részt vesz még két rendező, a Kanapé New Yorkban-t jegyző Chantal Akerman és Yousry Nasrallah, Sylvie Testud színésznő és egy kritikus, Colin MacCabe.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!