Joaquin Phoenix szenvedélyes uralkodóként pózol Ridley Scott új filmjének véres előzetesében

Napóleon
Vágólapra másolva!
November 23-án érkezik a magyar mozikba Ridley Scott izgalmasnak tűnő történelmi drámája, a Napóleon, amelynek címszerepét Joaquin Phoenix alakítja. Az Oscar-díjas sztár másodszor alakít császárt Scott kedvéért: a 2000-es Gladiátorban ő alakította a minden tekintetben romlott Commodust, amely szerepéért első alkalommal jelölték az amerikai filmakadémia elismerésére.
Vágólapra másolva!

A most megjelent trailer alapján az első francia császárról és világhódító hadvezérről készült Napóleon nem szűkölködik majd látványos (és véres) harci jelenetekben, de az 1804 és 1814 között uralkodó I. Napóleon felemelkedését és bukását ábrázoló filmben központi szerepet kap a császár és Jozefina császárné (Vanessa Kirby) viharos és szenvedélyes kapcsolata is.

Az előzetes legalábbis elég sokat elárul a cselekményről: megelevenedik a katonai felemelkedést szimbolizáló touloni hadszíntér, majd az új hatalom biztosítását eredményező vendémiaire 13-i felkelés leverése, ahogy a brumaire 18–19-i államcsíny, amellyel Napóleon magához ragadta a hatalmat, és így tovább az egyiptomi csatákkal, a koronázás emlékezetes momentumáig, amikor Napóleon önkezűleg tette fejére a koronát, végül felsejlenek az orosz hadjárat és a waterlooi csatatér képei is – mindezt pedig az uralkodó pár szenvedélyes magánéletének jeleneteivel tagolva.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!