Az EU is csatlakozik Kiotóhoz

Vágólapra másolva!
Elhárult az utolsó akadálya is annak, hogy - öt évvel a kiotói egyezmény megszületése után - Nyugat-Európa egységesen léphessen fel a globális felmelegedésben szerepet játszó környezetkárosító gázok kibocsátásának korlátozása érdekében. Európában már csak Magyarország és Izland nem csatlakozott a kiotói egyezményhez. A Magyar Hírlap információi szerint azonban a kormány keddi ülésén határozhat az ügyben.
Vágólapra másolva!

Egy héttel ezelőtt az Európai Parlament jóváhagyta a kiotói megállapodást, amely az EU számára az üvegházhatású gázok kibocsátásának az 1990-es szinthez képest 8 százalékos csökkentését írja elő. Így a ratifikációra június 1-jéig sor kerül. A minisztereknek tegnap választaniuk kellett: egyhangú vagy többségi döntéssel hagyják jóvá a ratifikációt. A környezetvédők ugyanis attól tartottak, hogy az egyhangú döntés megkövetelése (vagyis a tagállamok mindegyikének vétójoga) olyan precedenst teremtene, amely a jövőben nagyon nehézzé tenné a "zöldkérdések" elfogadását az EU-ban.

A kiotói folyamatnak - amelyből az USA kivonult, de amely mellett Kanada, Oroszország és Japán még kitart - fontos szerepet szánnak a fenntartható fejlődés világszintű stratégiájának kidolgozásában is. - munka elkezdésére Johannesburgban kerül sor a szeptemberi világtalálkozón.

A radikálisabb zöldek szerint az ipari fejlődés ma már elérte a Föld tűrőképességének határát, ezért alternatív módokat kell találni arra, hogy megmaradhasson a Nyugaton már elért életszínvonal. Mások úgy vélik, van még lehetőség a további növekedésre, de ennek során kiemelt figyelmet kell szentelni a környezetvédelmi szempontoknak. Az EU saját fenntartható fejlődési stratégiája ez utóbbit teszi magáévá. A hétzfői miniszteri találkozón megtárgyalt jelentés szerint azonban e szemlélet még mindig háttérbe szorul. A barcelonai csúcs, amely az unió 10 éves gazdasági programjával foglalkozik, a fenntartható fejlődési stratégiát is újra kívánja tárgyalni, és meg akarja erősíteni annak pozícióját.

Magyarország Pepó Pál környezetvédelmi minisztériumi regnálása alatt elmulasztotta a lehetőséget, hogy csatlakozzon az egyezményhez. A miniszter elmozdította a helyéről a téma felelősét, nem készültek el a szükséges anyagok. A kormány most rohamtempóban próbál javítani a helyzeten, de ehhez ma már bonyolultabb procedúrán keresztül vezet az út. Még az sem teljesen tisztázott, hogy a csatlakozáshoz parlamenti határozat szükséges-e vagy elég a kormány jóváhagyása. A lap információi szerint azonban a kormány keddi ülésén döntést hozhat Kioto ügyében.

Rockenbauer Nóra

(Magyar Hírlap)

Korábban:

Bush: adócsökkentés a környezetért
(2002. február 15.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!