Mindenki a Netflix sikerét másolná, de hiába

Netflix
A general view of the Netflix Office and logo at the ICON tower on September 11, 2018 in Hollywood, California. (Photo credit should read "Jean-Baptiste Lacroix/Full Picture Agency via AFP")
Vágólapra másolva!
A Netflix befektetők körében meglehetősen nagy pánik volt év közepén, amikor sorra jelentették be a világ vezető cégei, hogy saját streaming platformot indítanak. A Disney mellett az Apple, az NBCUniversal (Comcast) és az HBO (AT&T) is új szolgáltatást rebesgetett, az Amazon pedig megszerezte a világ egyik legnépszerűbb franchise-a, a Gyűrük Ura filmes jogait. Sok szakértő úgy gondolta, hogy ezzel véget ér a Netflix egyeduralma, de egyenlőre úgy tűnik, hogy a közeljövőben senki nem lesz képes letaszítani a trónról a streaming korszak úttörőjét.
Vágólapra másolva!

Kevesebb mint két hete rajtolt el az Apple TV Plus és éppen ennyi idő jutott Kim Rozenfeldnek a streaming részleg programigazgatójának, hiszen a meglehetősen nagy bukás után lemondott posztjáról. Az Apple nagy tőkeráfordítással ugrott a streaming versenyben, ráadásul 4,99 dolláros havidíjával jócskán bevágott a riválisok árazása alá.

Ugyan az induláskor csak szűk kínálat volt elérhető a platformon, de a See, a Disckinson, a The Morning Show és a For All Mankind is ígéretes saját gyártású sorozatnak tűnt. A rájuk költött elképesztő összegek ellenére azonban egyáltalán nem ragadta magával a kritikusokat és szerintük egyik sem volt képes túlnőni a középszerűségen.

illusztráció Forrás: AFP/Johannes Eisele

A felhasználók körében viszont a The Morning Show kifejezetten jó értékelést kapott és jelenleg 92 százalékon áll a Rotten Tomatoes oldalon, akárcsak a See, amely a userek 88 százalékának nyerte el tetszését. Ennek ellenére egy streaming platform indulásakor a kritikusok jó fogadtatása elengedhetetlen és ez is döntően befolyásolhatta, hogy az Apple TV Plus a cég mércéjével mérve kevés előfizetőt vonzott be.

Az előfizetők számát az is torzíthatja, hogy az újonnan vásárolt Apple készülékek mellé egy év ingyenes Apple TV Plus előfizetés is jár.

Ennek ellenére az Apple lehet a Netflix egyik valódi ellenfele a streaming piacon. Egyrészt saját hardvereinek köszönhetően könnyedén reklámozhatja a szolgáltatását, másrészt pedig a cég pénzügyi háttere miatt presztízsből éveken át is képesek lehetnek veszteségesen üzemelni, miközben súlyos dollármilliárdokat költenek a tartalmakra. Ezt a hajlandóságot jól mutatja az 5 dolláros indulóár, valamint az egy évig tartó ingyenes időszak is.

illusztráció Forrás: AFP/Full Picture Agency/Jean-Baptiste Lacroix

Szintén komoly rivális a szórakoztatóipar óriása a Disney, amely most jelent meg Disney + néven saját platformjával és már az indulás előtt közel 2 millió előfizetővel rendelkeztek javarészt a The Mandalorian című Star Wars sorozatuknak köszönhetően. A 6,99 dollárért meghirdetett streaming csomag ugyan drágább, mint az Apple TV Plus, de így is jóval olcsóbb, mint a Netflix.

A cég várakozásai szerint 2024-re 60 és 90 millió közötti előfizetőszámmal fognak rendelkezni, miközben a Netflix ma 158 millió usert tud felmutatni.

Tartalomban jelenleg sem az Apple, sem pedig a Disney nem képes felvenni a verseny a Netflix-szel, amely már két éve felismerte azt a tényt, hogy hamarosan mindenki a streamingben fog utazni. Emiatt már akkor óriási összegeket fordítottak a saját gyártású tartalmakra, így mára néhány kivételtő eltekintve (Jóbarátok, The Office, HIMYM) a platform legfontosabb és legnézettebb műsorai mind eredeti alkotások, így a licenceléssel sem lesz gondjuk.

Az egyre inkább telítetté váló piac ugyanakkor azt is jelentheti, hogy a felhasználóknak meg kell fontolniuk, hogy mely szolgáltatásokra iratkoznak fel, míg a Netflix streaming indulásakor gyakorlatilag nem volt más opció. Számukra megvolt az a luxus, hogy fokozatosan szoktathatták a platformhoz a nézőket saját gyártású sorozataikkal, így sokkal kisebb az esély az elvándorlásra, mint a most megjelenő új platformok esetében.

Hasonló a helyzet az HBO esetében, amely ugyan még csak most készül a streaming piacra lépni, de minőségi tartalmainak köszönhetően évek óta a tévézés krémjéhez tartozik.

Az AT&T által bejelentett HBO Max májusban 15 dolláros havidíjért fog bemutatkozni, ezzel toronymagasan a legdrágább szolgáltatást kínálja az új versenytársak közül. Az AT&T 2021-re tervezi elindítani a szolgáltatás reklámokkal tűzdelt, valószínűleg jelentősen olcsóbb változatát is.

HBO Max Forrás: HBO

Becsléseik szerint 2025 végére világszerte 75-90 millió előfizetővel rendelkeznek majd és ebben az évben lesznek nyereségesek. Több húzónév is csak náluk lesz elérhető, mint például a Jóbarátok, a South Park és az Agymenők is. Az első évben a ksat.com információi szerint 50 eredeti sorozatot mutatnak be, amelyek fele a gyermekek és a fiatal felnőttek számára készül és nem egyben fogják bemutatni az évadokat, hanem heti rendszerességgel.

Az AT&T 2025-ig 19,5 milliárd dollárt költ majd tartalmakra, miközben a Netflix csak az idei évben 15 milliárdot költött erre a célokra.

A vállalat szerint a kevésnek tűnő összeg azzal magyarázható, hogy a tartalmak minőségére törekednek, de azzal nehezen lehetne vádolni a Netflixet, hogy színvonaltalan produkciókat gyártanak még akkor is, ha az utóbbi években kissé gyengébb lett a kínálat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!