Kínai befektetési lehetőséget vizsgál az OTP Bank

OTP, OTP Bank, OTP Bank Nyrt., Országos Takarékpénztár, OTP logó, OTP bankfiók, bankfiók, bank, bank fiók
Vágólapra másolva!
Az OTP Bank rendkívüli közgyűlésén döntött munkavállalói résztulajdonosi program létrehozásáról és támogatásáról - mondta Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten, a közgyűlést követő sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A közgyűlés döntése szerint az úgynevezett Különleges Munkavállalói Résztulajdonosi Programot (KMRP) az OTP Bank munkavállalói hozzák létre független jogi entitásként. A program az eddigi - és a továbbiakban változatlanul folytatódó - Munkavállalói Résztulajdonosi Program mellett működik majd.

A közgyűlés hozzájárult, hogy az OTP saját résztvényt értékesítsen a KMRP szervezeteknek, összesen legfeljebb 210 milliárd forint értékben. Ha a szervezetek által megszerzett részvénycsomag értéke beszerzési áron legalább 200 milliárd forint, akkor a bank legfeljebb évi 5 milliárd forint támogatást ad a szervezeteknek. A támogatást abban az évben fizetik ki, amelyikben a közgyűlés osztalék kifizetéséről is határoz. Csányi Sándor kérdésre közölte:

reményeik szerint tavaszra nyílik lehetőség osztalékfizetésre.

Arra a sajtóértesülésre, hogy orosz lapok szerint tárgyalnak az orosz Home Credit bank megvásárlásáról, Wolf László vezérigazgató-helyettes azt mondta: "van folyamat, nézelődünk". Csányi Sándor hozzátette: az értesülést nem cáfolják és nem is erősítik meg.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Csányi Sándor beszámolt arról, hogy a csoport jövedelmezősége idén az első félévben visszatért a járvány előtti szintre, 19,1 százalék lett a tőkearányos jövedelmezőség. A működési eredmény 18 százalékkal nőtt az idén január-júniusban, az organikus, teljesítő hitelállomány 6 százalékos növekedést mutatott az első félévben.

Arra számítanak, hogy a moratórium lejártával sem lesz növekedés a nem teljesítő hitelek állományában. A csoport teljesítő hitelei 2016 és 2021 között 2,4-szeresére nőttek, a folyamatban lévő akvizíciók további érdemi hitelbővülést okozhatnak. Két akvizíciót, a szlovéniai Nova KBM megvásárlását és egy üzbégisztánit még nem hagyta jóvá a felügyelet - mondta és jelezte:

vizsgálják Kínában egy olyan befektetés lehetőségét, ahol egy online fogyasztási hitelezéssel foglalkozó vállalattal lépnének partnerségre.

Közölte: 2022 végére a csoport mérlegfőösszege meghaladja majd a 100 milliárd eurót. Várakozásaik szerint idén is növekedést ér el a bank.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!