Kétéltű lánctalpast láttak a gemenci erdőben - videó

gemenc,erdő,ártér
Vágólapra másolva!
A gemenci erdő közepén, a Duna jelenleg víz alatt lévő jeges, mocsaras árterében egy leszakadt áramvezeték javításakor alkalmaztak egy speciális járművet – derül ki az E.ON közleményéből.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban a gemenci erdőben kellett javításokat végezniük az E.ON szakembereinek, mert a felázott talajban egy kidőlt fa leszakított egy áramvezetéket.

A hiba miatt veszélybe került a közeli sziget áramellátása, a vállalat ideiglenesen aggregátorral biztosította az itt élőknek az áramot.

A szerelőknek elsőkét meg kellett találniuk a hiba helyét a jeges vízben álló területen, ami pillanatnyilag minden hagyományos járművel megközelíthetetlen. Ehhez kifejezetten erre a célra alkalmas, sűrű erdőben, meredek vagy mocsaras területen egyaránt könnyen mozgó, kétéltű mocsárjárót használtak.

A 600 kg össztömegű jármű akár 450 kilogrammnyi teher szállítására képes és vontatni is lehet vele. Erre szükség is volt, mert nem csak a terület bejárásához, a hiba helyének megtalálásához volt szükség a lánctalpas kétéltűre, de a javításhoz szükséges eszközök helyszínre szállításához is ezt a járművet használták.

Nézze meg a videót a jármű alkalmazásáról:

Az áramszünetet az okozta, hogy a felázott talajban kidőlt fa mindhárom fázisban leszakította a vezetékeket. A mocsárjáró segítségével az ártérbe szállított eszközökkel a szerelők a hibát kijavították, így a továbbiakban nincs szükség arra, hogy aggregátorral biztosítsák az áramot.

Az E.ON szerelői csaknem 10 éve használják a speciális lánctalpas járműveket azokban az esetekben, amikor az extrém terepviszonyok miatt minden hagyományos megoldás működésképtelen.

Nyáron az extrém erős szél, a heves viharok, a téli időszakban az ónos eső és az intenzív havazás okozhat áramkimaradásokat a háztartásokban.

A Gemenci erdő ártéri területe egy korábbi felvételen (illusztráció) Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2018 ninii/Shutterstock. No use without permission./Ninii

A hibák az esetek döntő többségében kidőlt fák okozta vezetékszakadások, amelyeket erdős, gyakran nehezen megközelíthető terepviszonyok között kell megtalálniuk. A lánctalpas járművek mellett szükség szerint nagy teljesítményű terepjárókat, emelődarus traktorokat, vagy akár drónokat is bevetnek.

A vállalat tájékoztatása az áramszünetekkel kapcsolatban itt olvasható.

Árvíz Gemencen

A Gemenc Zrt. tárjékoztatása szerint a 2023. december második felében a Dunán levonuló árhullám a bajai vízmérce szerint 820 centiméterrel tetőzött 2023. december 30-án éjszaka.

2024 január első napjaiban az apadás megindulásával jelentősen csökkent a vízszint, nőtt a víz alól felszabaduló területek aránya.

A Gemenci erdő a Duna utolsó természetes ártere, egyúttal az ország népszerű kirándulóhelye. Az erdő területe a fokozottan védett fekete gólyák nyári élőhelye.