Húsos fánk, nutellaburger - mutatjuk a legfurcsább gyorséttermi ételeket

Vágólapra másolva!
A nemzetközi gyorsétteremláncok időként furcsa ételekkel jelentkeznek. A gyakran meghökkentő kreálmányokat általában csak bizonyos országokban lehet kapni, korlátozott ideig, de mégis emlékezetesek lehetnek, ha másért nem, hát épp furcsaságuk miatt. Ezekből az ételekből válogattunk a teljesség igénye nélkül.
Vágólapra másolva!

KFC: a csirkehús iránti elköteleződés és a pizza találkozása

Összeállításunk apropója, hogy a KFC február végén az amerikai piacon is bemutatta újdonságát, a Chizzát. Bár az étel helyi változatokban korábban már megjelent Dél-Koreában, Tajvanon, Indiában és Thaiföldön, valamint Németországban és Spanyolországban, az amerikai piacon való bemutatása egy új terméknek mindig esemény egy nagyvállalat életében.

Az étel a vállalat "cripsy" nevű csirkemell-filéjéből áll, tetején marinaraszósszal (ez a paradicsomszósz fűszeres-fokhagymás változata), olvasztott mozzarellával, pepperonival.

Az amerikai változatról lemarad az ananász, ami az étel 2015-ös fülöp-szigeteki debütálásán még rákerült. A cégnél úgy látják, az amerikaiak között többségben vannak azok, akik szerint gyümölcsök nem valók a pizzára. 

image

Bár a Chizzáról nehéz kijelenteni, hogy valóban köze van a pizzához, hiszen az "alap" itt a hús, ami a hagyományos pizzáknál feltét, a KFC annyira komolyan gondolja a promóciót, hogy egyik éttermét New Yorkban egy napra teljesen átalakította az új étel kedvéért. 

A termék korlátozott ideig elérhető.

A vásárlói megítélések vegyesek: sokaknak nagyon ízlik az étel, mások viszont tévedésnek tartják.

Lapozzon minden idők alighanem legegyszerűbb gyorséttermi fogásáért!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!