Klórgáz szivárgott a komlói sportközpontban

Vágólapra másolva!
Öt gyereket kórházba vittek megfigyelésre, más forrás szerint hárman lettek rosszul, miután feltehetően klórgázt lélegeztek be a komlói városi sportközpontban.
Vágólapra másolva!

Mayerhoff Attila, a létesítményt üzemeltető Komlói Fűtőerőmű Zrt. vezérigazgatója azt mondta: csütörtök reggel egy munkatársuk feltöltötte az uszoda fertőtlenítésére használt sósavtartályát, amelybe eközben hipó kerülhetett.

A létesítményt kiürítették, a keletkező klórgázt azonban többen belélegezték. A baranyai város önkormányzata közölte, a gáz belégzése miatt a mentők egy felnőttet és tizenhat gyermeket láttak el a helyszínen, utóbbiak közül tizenegyet szállítottak a klinikára. Hatan azután kerülhettek az egészségügyi intézménybe, hogy a helyszínről távoztak. "A gyerekeknek kivétel nélkül rendkívül gyenge mérgezésük van, lényegében tünetmentesek. Őket minimum huszonnégy órán át megfigyelés alatt tartják.

Az eset körülményeinek tisztázására belső vizsgálat indult, a lezárása után nyilatkoznak a részletekről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!