Veronai busztragédia: majdnem minden károsult megegyezett a biztosítóval

veronai buszbaleset, kiégett busz, 2017
Vágólapra másolva!
Végéhez érkezik a veronai busztragédia kártérítési ügye, miután megállapodás született a biztosító és a veronai buszbalesetben érintettek, valamint családtagjaik között a teljes kártérítési fedezet felosztásáról. Az egyik legkomplexebb magyar biztosítási ügyben a Groupama csaknem 1,89 milliárd forintot fizet ki a károsultaknak.
Vágólapra másolva!

A 2017-es balesetben érintett busz üzembentartójának biztosítása a Groupama Biztosítónál volt. A Groupama már a kárrendezés legelső szakaszában kárelőlegeket fizetett az érintettek számára, a felmerült költségek, dologi károk rövid időn belüli rendezésén túl.

Emellett folyamatos, aktív kapcsolatot tartott fenn az érintettekkel, együttműködött a magyar és az olasz hatóságokkal, illetve az ügy állásáról tájékoztatta a magyar felügyeleti szervet

- írja a biztosító közleményében.

Kiemelték, hogy a szerencsétlenség a magyar biztosítási szakma egyik legkomplexebb káresete. Az összes kárigény felmérése, valamint az érintettekkel, illetve az olasz és magyar jogi képviselőikkel történő egyeztetések a kártérítési összeg lehető legkörültekintőbb felosztásáról, hosszú időt vett igénybe. Mindeközben

a tragédia körülményeinek teljes körű kivizsgálása és a felelősök megállapítását célzó büntetőper sem zárult még le.


A Groupama Biztosító mindezeket figyelembe véve nem szerette volna megvárni a bírósági eljárások akár évek múlva várható befejezését, ezért mindent megtett a kártérítések mielőbbi kifizetése érdekében. Az ügyfelekkel történt egyeztetések eredményeként csaknem minden érintettel megállapodás született. A biztosítótársaság bízik abban, hogy a néhány hiányzó megállapodás is rövid időn belül aláírásra kerülhet - írták.

Veronai buszbaleset, kiégett busz, 2017 Forrás: AFP/HANDOUT

A kárrendezési folyamat során a biztosító több kötelezettség alapján is helytállt.

A jogszabályoknak megfelelően a Groupama Biztosító a vagyoni károkon felül az elhunytak közeli hozzátartozói, valamint a súlyosan, vagy könnyebben sérültek részére, illetve azok számára is, akik nem szenvedtek közvetlen fizikai sérülést, jelentős összegű, nem vagyoni kártérítést, úgynevezett sérelemdíjat is fizet.

Az összegeket a biztosító átutalta a megállapodások alapján az érintettek és családtagjaik számára.
A Groupama Biztosító a személyi sérüléses károkra vonatkozóan - a már korábban átutalt előlegekkel, kártérítési összegekkel és sérelemdíjakkal együtt - összességében

a jogszabály által meghatározott maximális kártérítési összeget, 1,89 milliárd forintot fizet ki,

amivel lezárul a veronai busztragédia egyik fejezete, a tragikus kimenetelű baleset magyarországi biztosítási ügye - írták.

Forrás: Facebook/Verona Angyalai

Az olaszországi Verona közelében 2017. január 20-án éjjel 17-en vesztették életüket, mikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett. A buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a két sofőr.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!