Húsz év alatt kétszer is megpróbálta eladni a baloldal az újbudai iskolaudvart

LÁSZLÓ Imre Közéleti személyiség foglalkozása polgármester politikus SZEMÉLY
Budapest, 2019. november 27. László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2019. november 27-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
László Imre, Újbuda gyurcsányista polgármestere eladott volna egy olyan iskolaudvart, amit már korábban megpróbált eljátszani a baloldal - írja a Kontra.hu. Először 2009 szilveszter éjjelén valaki az Újbudai Önkormányzat részéről eladhatóra írta át a Bocskai István Általános Iskola udvarát az önkormányzati nyilvántartásban. Ezzel az ingatlan közel tizenöt éves kálváriája kezdődött el.
Vágólapra másolva!

Már húsz évvel ezelőtt is megpróbálták értékesíteni a baloldali városvezetők az Újbudai Bocskai István Általános Iskola kertjét, azt az ingatlant, amelynek kiárusítását László Imre is megkísérelte a veszélyhelyzeti jogkörével visszaélve az idén. A helyi Momentum azonban útját állta a műveletnek.

A történet azonban nem most, hanem még 2009 szilveszter éjjelén kezdődött, amikor egy olyan önkormányzati dolgozó, aki másnap már nem dolgozott Újbudán, átírta a forgalomképtelenből forgalomképessé a Badacsonyi út 30. szám alatti iskolaudvart.

Vagyis rejtélyes okból megnyílt a lehetőség az ingatlan értékesítésére.

László Imre is eladta volna a helyi általános iskola kertjét Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az ingatlan iránt egy érdeklődő neve merült fel: Janikovszky János Györgyé, a Móra Kiadó tulajdonosáé. Janikovszky nem meglepő módon erős balos gyökerekkel rendelkezik, és egy másik cégével, az Impostore Kft.-vel egy irodaházat tervezett létesíteni az udvarban.

Az önkormányzat olyannyira támogatta Janikovszky tervét a diákok kárára, hogy 25 millió forintért földhasználati jogot biztosított számára, amivel teljesen elértéktelenítették volna az ingatlant.

Ráadásul Janikovszky végül egy fillért nem fizetett az önkormányzatnak magától, csak hosszas pereskedést követően.

A 2010-ben érkező fideszes vezetés megakadályozta az ingatlan kijátszását, és visszaszerezte azt Janikovszkytól. De a 2019 októberében munkába álló DK-s polgármester, László Imre mégis értékesíteni kívánta a Bocskaiba járó gyerekek és szüleik által évnyitókra és közös bográcsozásra használt kertet. A helyi Momentum azonban megijedt a botránytól, és megakadályozta a műveletet, amelynek a célja a helyi információink szerint újra Janikovszky helyzetbe hozása lehetett.

A baloldal sosem változik, a célok mindig ugyanazok maradnak: a közvagyon kiárusítása és felélése.

Avagy ahogy azt Margaret Thatcher találóan monda: „Az a baj a szocialistákkal, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak mások pénzéből."

A teljes cikket itt olvashatják.