Milliárdokat mosott tisztára egy bűnszervezet Magyarországon

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Már 3,1 milliárd forintnyi vagyont visszaszereztek a rendőrök egy izraeli irányítás alatt álló, Magyarországon tevékenykedő bűnszervezettől, amelynek a tagjait ennél sokkal nagyobb összegű pénzmosással gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

Farkas Péter alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője kedden Budapesten beszélt arról, hogy még tavaly májusban fogták el a bűnszervezet vezetőit és a legfőbb irányítóját.

illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Aztán októberben egy összehangolt akcióban 18 házat,- köztük két luxusingatlant és tíz nagyértékű belvárosi lakást - zár alá vettek és lefoglaltak luxusterepjárókat, százmillió forintot készpénzben és hétszáz millót bankszámlán, valamint kriptovalutát.

A rendőrség eddig 3,1 milliárd forintnyi vagyont szerzett vissza.

Ugyanakkor ez csak a 60 százaléka annak a pénznek, amelyről már bebizonyosodott, hogy bűncselekményből származik ebben az ügyben.

A 600 érintett bankszámlára több mint 24 milliárd forint érkezett be, jelenleg ennek egynegyedéről tudják, honnan van.

A rendőrség mind a közel 30 országgal felvette a kapcsolatot, ahonnan pénz érkezett hazánkba, megkeresték az áldozatokat, hogy hogyan és mennyi pénzt vettek el tőlük. Az ügynek most 267 áldozata van. Az egyiktől 3 millió euró "landolt" Magyarországon. Eddig 140 millió forintot már visszaadtak a meglopott embereknek.

Az ügynek 69 gyanúsítottja van, negyedük szervező, akik befektetési csalásokkal és számlaváltós csalással szerezték meg az emberek pénzét.

A befektetési csalásnál eleinte kisebb összeget kértek befektetésként, majd a bizalom kiépülése után egyre többet, a számlaváltós csalásnál pedig elhitették az adott cég pénzügyi átutalást végző munkatársával, hogy sürgősen át kell utalnia egy bizonyos összeget egy meghatározott számlára.

A BRFK tavaly májusban közöltel, hogy bűnszervezetben, különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz.

A bűnszervezetet egy Magyarországon élő, 48 éves izraeli állampolgárságú férfi irányította, és szervezőkön keresztül, strómanok közreműködésével alapítottak vagy vásároltak cégeket. Ezek a cégek nem végeztek valódi gazdasági tevékenységet, csak a nevükre nyitott forint- és eurószámlákra utalták az online elkövetett - jellemzően számlaváltós és kriptovaluta-befektetésekkel kapcsolatos - csalásokból származó pénzeket.

Májusban tíz szervezőt és 34 strómant fogtak el. A pénzmosáshoz közel száz gazdasági társaság számláját használták fel.

Farkas Péter elmondta, a vagyon-visszaszerzési alosztály 2019. április 1-je óta működik, revizorok is segítik munkáját, tavaly május óta pedig tagja az International Anti-money Laundering Operation Networknek (AMON), a nemzetközi pénzmosás elleni műveleti hálózatnak, amelyet 2012-ben alapítottak, és 50 ország a tagja. A hálózat célja, hogy személyes kapcsolatot hozzon lére a különböző országok pénzmosással foglalkozó nyomozói között az eredményes munka érdekében.