Meghalt Vajda Mihály

Vágólapra másolva!
Meghalt Vajda Mihány magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Munkásságát elsősorban a fenomenológia, a 20. századi német filozófia és a totalitariánus társadalmak elmélete terén fejtette ki
Vágólapra másolva!

Életének 88. évében meghalt Vajda Mihály Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja.

Egyetemi tanulmányainak befejeztével általános iskolai tanárként dolgozott, majd

1961-ben a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa lett.

1967-ben védte meg a filozófiai tudományok kandidátusi értekezését.

Fokozatosan távolodott el a marxista eszmétől, illetve 1973-ban a budapesti iskolában betöltött szerepe miatt politikai alkalmatlanság címén elbocsátották az intézettől és szabadúszóvá vált: fordítóként, valamint nyelvtanárként dolgozott.

1977-ben Brémában lett vendégprofesszor, egészen 1980-ig tartott előadásokat. Az 1980-as években többször volt New Yorkban vendégprofesszor. 1991–1992-ben Siegenben, 1994-ben Kasselban is tanított.

Munkásságát elsősorban a fenomenológia, a 20. századi német filozófia és a totalitariánus társadalmak elmélete terén fejtette ki.

1996 és 2000 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Filozófiai Intézete, 2005 és 2009 között az MTA Filozófiai Kutatóintézet igazgatója volt – írja a vg.hu.

Több mint nyolcvan publikációja jelent meg magyar, angol és német nyelven. Élete utolsó két évtizedében érdeklődésének fókuszába került a zsidóság, az antiszemitizmus, a vészkorszak, a zsidó mint az előítéletek újra és újra megtalált célpontja, esszéíróként és publicistaként gyakran írt erről, a Szombat is rendszeres szerzői között köszönthette.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!