Pedofilok vernek át és erőszakolnak meg rengeteg magyar gyereket

pedofil, gyerek, bántalmazás, erőszak, illusztráció
Little girl covers her face with hands and cries
Vágólapra másolva!
Az elmúlt időszakban több olyan pedofilt fogtak el a rendőrök, akik rengeteg gyerekekről készült pornófelvételt tároltak a telefonjukon vagy a számítógépükön. Volt olyan férfi, aki csalással egyenesen a kislányoktól szerzett meg meztelen képeket. Egy kecskeméti pedofil az unokahúgát erőszakolta meg, amit videóra vett. Egy másik kecskeméti férfi a saját lányait molesztálta éveken keresztül.
Vágólapra másolva!

9 éves kislányt akart megerőszakolni

Egy borsodi településen dolgozó román férfi tavaly, az augusztus 20-ai ünnepségen először egy nőt próbált meg megerőszakolni.

Fogdosni kezdte, majd a földre rántotta, a hátára fektette, leszorította, a lábát szétfeszítette ráfeküdt és megpróbálta lehúzni róla a ruháját.

Végül a nő barátnője és egy másik férfi elzavarták a támadót.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2019 snob/Shutterstock. No use without permission./Snob

Pár perccel később a román férfi mér egy 9 éves kislányt kezdett el molesztálni, a ruháján keresztül fogdosta. Egy 14 éves lány rászólt, mire a férfi őt akarta megcsókolni. Ezt a lány nem hagyta, ezért a férfi ököllel megütötte.

Ezek után tovább folytatta a kislány molesztálását, a pólóját a mellmagasságig felhúzta.

A gyerek próbált védekezni, ezért elestek. Végül többen is odamentek, akik megmentették a lányt.

A rokonát erőszakolta meg

A rendőrség egy nemzetközi figyelmeztetést kapott arról, hogy magyar felhasználó pornófelvételeket osztott meg egy kislányról az egyik alkalmazásban. A nyomozás közben kiderült, hogy egy 30 éves férfi csinálta a felvételeket az egyik rokonáról.

A kecskeméti férfi

az 5 éves unokahúgáról csinálta az intim képeket és videókat. Pár felvételen az is látszott, hogy megerőszakolja a kislányt.

A rendőrök január 8-án, az otthonában fogták el a férfit.

Álláshirdetésekkel verte át a kislányokat

Egy 28 éves budapesti férfi 2017-től 2020-ig különböző e-mail címekkel regisztrált ingyenes hirdetési oldalakon, ahol olyan állásokat hirdetett, amikben már 13-14 éves lányoknak is ígért jól fizető fehérnemű, divat és bikinimodell munkát.

A jelentkezőktől eleinte ruhás képet kért. Azért, hogy elnyerje a bizalmukat, nőnek adta ki magát és azt mondta nekik, hogy nyugodtan kérjenek segítséget a szüleiktől.

Miután elnyerte a bizalmukat, már fehérneműs és meztelen képeket kért tőlük és egy bemutatkozó videót is.

Ezt azzal indokolta, hogy látnia kell, nincs-e valami testi hibájuk. Később már konkrét dátumokat mondott nekik a fotózáshoz, ezzel is hitegetve őket.

A férfi valójában a megszerzett képeket és videókat a lányok nevében létrehozott profilokkal megosztotta az interneten és szexuális szolgálatokat hirdetett.

A jelentkezőkkel a lányok nevében beszélt, kérésre több képet is küldött.

A férfi összesen 21 lánytól szerzett meg intim képeket, akik a felvételeken felismerhetőek voltak.

Lányait molesztálta

Egy kecskeméti férfi éveken keresztül, 2005-től 2017-ig

rendszeresen megerőszakolta a kislányait, amíg a felesége nem volt otthon.

Amikor az idősebb lány nagykorú lett, elmondott mindent az anyjának, aki azonnal feljelentést a tett a rendőrségen.

Képünk illusztráció Forrás: --

A bíróság első fokon 15 év fegyházbüntetésre szexuális erőszak miatt, de ez fellebbezések miatt nem lett jogerős.

Fenyegetéssel szerzett képeket

Egy 30 éves Veszprém vármegyei férfi tavaly nyár óta, az egyik alkalmazáson keresztül arra kényszerített egy 15 éves lányt, hogy meztelen képeket küldjön magáról.

Minden esetben újabb meztelen, megalázó felvételeket kért a lánytól, akit azzal fenyegetett, hogy nem küld, akkor a korábbiakat megosztja az interneten.

A rendőrök január 24-én fogták el a férfit.