Gyökeresen megváltozik az időjárás a hétvégén

időjárás, felhős ég,
Húsvét után lehűlés jön
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése.
Vágólapra másolva!

A Köpönyeg.hu előrejelzése:

Péntek
Változóan, reggelig erősen felhős lesz az ég; és főleg a nap első felében fordulhat elő kisebb eső, zápor. Délelőtt még erős lehet az északnyugati szél. 15 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szombat
A nap első felében még többórás napsütésre számíthatunk, majd délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé ered el az eső. Estétől megerősödik az ÉNy-i szél. 15 és 20 fok közé melegszik a levegő.

Vasárnap
Eleinte erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső. Délután aztán ÉNy felől csökken a felhőzet, ekkor záporok alakulnak ki (a hegyekben akár hózápor is lehet). 9-14 fok közé csökken a hőmérséklet. Nagy területen lesz erős az ÉNy-i szél.

Hétfő
Felhőátvonulásokra van kilátás, elszórtan záporokkal. Néhol viharossá fokozódik az ÉNy-i szél. Reggel 3, délután 11 fok valószínű.

Kedd
Gyengén felhős idő várható, csapadék nélkül. A délkeleti szél megélénkül. 14-15 fok körüli értékeket mérhetünk.