Kifosztás miatt fogtak el egy férfit, kiderült róla, hogy többszörösen körözött bűnöző

Vágólapra másolva!
Sok volt a rovásán annak a férfinak, akit három nappal ezelőtt Kispesten fogtak el a rendőrök. Ekkor még nem is gondolták, hogy további fél tucatnyi bűncselekmény miatt körözik, beleértve a rablást, drogügyeket és fogolyszökést is.
Vágólapra másolva!

A XIX. rendőrök kifosztás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás gyanúja miatt nyomoztak egy ismeretlen tettes ellen, aki 2024. március 10-én 9 óra 10 perc körül ellopta egy idős nő pénztárcáját egy kispesti lakásból, majd a benne lévő bankkártyával többször vásárolt összesen több, mint 50 ezer forintért.

A nyomozás során megállapították, hogy a férfi azt állította magáról, hogy vízóra-leolvasó, így jutott be a lakásba, majd 

az idős nő figyelmét elterelve magához vette a pénztárcáját, amelyben iratai, pénze és a bankkártyája volt volt. A férfi ezután legalább hat helyen vásárolt a lopott kártyával.

A XIX. kerületi rendőrök még aznap azonosították, és nem sokkal később elfogták.

A 26 éves férfi a XIX. Kerületi Rendőrkapitányságra vitték, ahol kifosztás, illetve információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt hallgatták ki. Később kiderült,  

hogy a férfit még öt másik rendőrkapitányság körözi fogolyszökés, rablás, kifosztás, kábítószer birtoklása, illetve szabálysértés miatt,

 ezért a XVIII. kerületi kapitányságra szállították át, ahol őrizetbe vették és javasolták a letartóztatását.

Korábban többszörösen körözött, veszélyes bűnözőt fogtak el Enyingen és Budapest XIV. kerületében,  egy szintén többszörösen körözött gyáli dílerre a vonaton csaptak le, egy nyíregyházi férfit pedig a 16. kerületben fogtak el, miközben a szabolcsi rendőrök 8 elfogatóparancs alapján körözték.

Forrás: Police.hu

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!