Ennyit ér a húsokkal és babákkal pózoló Beatles

Beatles
Yesterday and Today
lemez
lemezborító
Vágólapra másolva!
John Lennon saját Beatles-albumát is kínálják azon az árverésen, ahol Bob Dylan gitárját is eladják. Lennon Yesterday and Today című lemezéért akár 200 ezer dollárt (körülbelül 54 millió forintot) is fizethetnek a november 11-ei árverésen Dallasban. 
Vágólapra másolva!

Korábban már írtuk, hogy Bob Dylan hetvenes években sokat használt gitárját elárverezik november 11-én Dallasban. A Heritage Auctions ugyanezen az árverésen kínálja eladásra a Yesterday and Today című hanglemezt, amely

John Lennon saját példánya volt.

A Beatles Yesterday and Today című ritka lemeze, amelnyek tokja egy ideig John Lennon lakásának falán lógott Forrás: Heritage Auctions

Valószínűleg azért tartják a legritkább Beatles-lemeznek, mert

  • a Yesterday and Today csak az Egyesült Államokban és Kanadában adták ki 1966-ban, és csak a hetvenes években jelent meg Japánban. Nagy-Britanniában pedig csak 2014-ben hozták ki CD-n;
  • az eredeti, később – a nyersesége miatt – módosított borító van a lemez tokján: Lennonék hentesfehérben, húsdarabokkal és hiányos babákkal pózolnak;
  • John Lennon aláírása mellett ott van Ringo Starré és Paul McCartney-é is;
  • a tok hátoldala eredetileg teljesen fehér, és saját példányára Lennon fekete tintával rajzolt egy férfit ásóval és kugyájával, ahogy a lemenő napot nézik.

A lemez tokja állítólag sokáig John Lennon New York-i lakásában, a falon lógott, majt a '70-es évek elején cserélte el egy gyűjtővel. McCartney és Ringo Starr aláírását ezután gyűjtötte be a megszállott tulajdonos.

Bob Dylan gitárjának kikiáltási ára 300 ezer dollár lesz a november 11-ei árverésen. A tulajdonos azt annak idején 500 dollárért vette meg Dylantől.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!