Kivagyiságból vesztik el a szüzességüket a 14 évesek

Vágólapra másolva!
A Blikk információi szerint még 14 éves koruk előtt szereznek szexuális tapasztaltokat a mai fiatalok. A fogamzásgátlási módszerekről nem sokat tudnak, azt azonban érzik, hogy hogy szexelni jó. Az első szexuális élmény átlagos életkora fiúknak 13,56 év, míg lányoknál valamivel több, 13,97 év.
Vágólapra másolva!

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) felmérést készített, melynek során 1300 nyolcadik osztályos diákot kérdezett meg szexuális viselkedéséről. "A kérdésre, hogy miért is bújnak ágyba a tinik, a válaszadók többsége azt mondta, hogy szerelmes volt a partnerébe, akivel elvesztette a szüzességét. Őket azok követik, akik úgy érezték, kapcsolatuk természetes folytatása volt a szeretkezés. De jelentős azoknak a száma is, akik ital vagy drog hatása alatt voltak" - mondta el dr. Simics Rita, az OEFI főigazgató-helyettese a Blikknek.


De tisztában vannak ebben a korban a gyerekek a saját igényeikkel és a testükkel?


Tóth Emese orvos-szexológus arra kérdésre, hogy milyen veszélyei vannak annak, hogy 14 éves koruban kezdenek szexuális életet a gyerekek, nem festett borúlátó képet. "A szülők megharagszanak, csalódások érik őket és összevesznek a barátaikkal, mert ugyanarra a fiúra vagy lányra hajtanak. Nemi betegség ebben a korban még nincs, és a nemkívánt terhesség is ritka."


A feltevésre, hogy a fiúk inkább idősebb lányokkal vesztik el a szüzességüket, az Orgazmus Szervíz vezetője nem tudott egyértelmű igennel válaszolni: "14 éves korban még félénkek, bizonytalanok, egyszerűen csak kipróbálják a dolgokat. Nem feltétlenül hajtanak az idősebb lányokra, ha akad egy szexi lány a közelükben, az fog nekik megtetszeni, aki - természetesen - lehet idősebb is. A 14 éves gyerekek egyébként egyre többet tudnak a szexről. Sokan közülük már 10 éves korukban láttak pár pornófilmet - ha nem is rendszeres fogyasztók."


Tóth Emese szerint a 14 éves kori aktív szexuális élet kialakulásában nem kis szerepe van a megfelelésnek sem. "A lányok esetében kétféle motiváció van: vagy megtetszik nekik egy idősebb férfi vagy a korosztálybeli fiúkkal teszik meg az első lépést kivagyiságból, hogy ne maradjanak le a többiektől. Ebben a korban a gyerekek dicsekszenek, jópofiznak egymás előtt, ki szeretnének tűnni, ami teljesen természetes 14 évesen."


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!