Az EU-csatlakozás mellett voksoltak az észtek is

Vágólapra másolva!
Az észt választópolgárok 67 százaléka támogatta és 33 százalékuk ellenezte az ország európai uniós csatlakozását a vasárnapi népszavazáson - közölte az előzetes eredményt a Központi Választási Bizottság.
Vágólapra másolva!

A 850 000 szavazópolgár több mint hatvan százaléka járult az urnákhoz - jelentette az AP amerikai hírügynökség, hozzátéve, hogy a szavazás érvényességéhez nem volt megszabva minimális részvételi arány.

A szavazóhelyiségeket közép-európai idő szerint 19 órakor zárták be. A referendum végeredménye nem függ a részvételi aránytól, s bár a népszavazás eredménye nem kötelező erejű, a parlament kétségkívül követni fogja a választók akaratát.

A szavazatukat leadott polgárok kikérdezésén alapuló közvélemény-kutatások (exit-poll) eredményét nem sokkal az urnák zárása után ígérték nyilvánosságra hozni. A központi választási bizottság várhatóan három-négy órával a referendum zárása után teszi közzé az előzetes végeredményt.

Az 1,4 milliós ország 865 ezer választópolgára 652 szavazóhelyiségben adhatta le voksát. A szavazati joggal rendelkező észtek húsz százaléka már korábban élt állampolgári jogával. A szavazásra jogosult észt állampolgárok az EU-tagjelölt állam közül nyolcadikként járulnak az urnák elé, hogy döntsenek arról, csatlakozzon-e országuk 2004. május 1-jén az Európai Unióhoz. A szavazólapokon az a kérdés szerepel: "Támogatja-e Ön a csatlakozást az Európai Unióhoz és az alkotmány módosítását?"

Az EU-ról bővebbenhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/tudomany/tarsadalomtudomany/politika,_politologia/kulpolitika/Europai_Unio,_integracio/

A tíz EU-tagjelölt ország közül Málta, Szlovénia, Magyarország, Litvánia, Szlovákia, Lengyelország és Csehország lakossága népszavazás keretében már jóváhagyta országa belépését az unióba. Cipruson nem lesz referendum, míg a leginkább euroszkeptikus Lettországban a jövő héten tartanak népszavazást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!