Felborult egy busz Törökországban, többen meghaltak

Vágólapra másolva!
Letért az útról, majd felborult egy távolsági autóbusz vasárnap a nyugat-törökországi Afyonkarahisar tartományban, a balesetben nyolc ember életét vesztette - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Felborult egy Diyarbakırból Bodrumba tartó busz Afyonkarahisar Dinar Haydarlı településen. A hírek szerint szerint

8-an meghaltak, 36-an pedig megsérültek.

Az egyik utas, Adem Kaya az Anadolunak arról számolt be, hogy az út nem volt eljegesedve, hanem vélhetően

a sofőr elaludt, ez okozta a balesetet.

Elmondta, hogy sokan a felborult busz alatt rekedtek. A személyzet egyik tagja, Ferhat Karakaş a hírügynökséggel azt közölte, hogy a baleset 10 perccel a sofőrváltás után történt.

A busz sofőrje elvesztette az irányítást a jármű felett és egy kanyarban lesodródott az útról. A rendőrség és több mentőautó azonnal a helyszínre érkezett - írja a TGRT Haber.

A sérülteket Afyonkarahisar és a szomszédos Isparta tartomány kórházaiba szállították,

három ember állapota súlyos

- írta Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter hivatalos Twitter-oldalán.