A pakisztáni hatóságok kártérítést fizettek a megtámadott keresztényeknek

Leégett templom Nigerben.
Vágólapra másolva!
A pakisztáni hatóságok kétmillió rúpia (2,4 millió forint) kártérítést fizettek annak a közel száz kereszténynek, akiknek a Korán állítólagos megszentségtelenítése miatt egy muszlimokból álló tömeg gyújtotta fel 16 templomát és megrongálta házaikat. Az előzményeket az Origo is megírta egy korábbi cikkben.
Vágólapra másolva!

A rendőrség közlése szerint a folyamatban lévő razziák során további tucatnyi rendbontót tartóztattak le, így az őrizetbe vettek száma 160-ra nőtt.

A további 450 gyanúsított letartóztatása érdekében a rendőrség a napokban folytatja a házkutatásokat.

Mohszin Nakvi, Pandzsáb állam vezetője a korábban Twitter néven ismert X közösségi média platformon egy nappal azután tett bejelentést a keresztények kárpótlásáról, hogy ellátogatott Dzsaranvala városába, ahol több száz muszlim tombolt múlt szerdán, mert azt állították hogy egy keresztény férfi és egy barátja meggyalázta az iszlám szent könyvét.

A zavargások résztvevői szerint egy helyi keresztény férfi és barátja oldalakat tépett ki a Koránból, majd a földre dobta őket, és sértő megjegyzéseket írtak rájuk.

Nakvi a helyi papok és lakosok jelenlétében, egy leégett templomban tartotta dzsaranvalai kabinetülését, hogy megszerezze az emberek beleegyezését a múlt héten megkárosított áldozatok kártérítésére.

Elmondta, hogy a hatóságok megkezdték a templomok helyreállítását, és azt is hogy a támadás során megrongálódott összes épületet eredeti állapotába fogják visszaállítani.

Múlt héten pénteken Anvár-ul Hakk Kakar ideiglenes miniszterelnök a kabinet első ülésén leszögezte: a kisebbségeket mindenáron meg kell védeni és ígéretet tett, hogy fellépnek azok ellen, akik bármilyen módon részt vettek az erőszakcselekményekben.

- szögezte le.

Pakisztánban az istenkáromlás miatt halálbüntetés is kiszabható, és bár e vád miatt nem végeztek ki senkit, az országban nem ritkák a halálos kimenetű lincselések blaszfémia gyanúja esetében.

Jogvédő szervezetek szerint az istenkáromlás vádját gyakran vallási kisebbségek megfélemlítésére és személyes leszámolásra is felhasználják.

Kiemelték továbbá, hogy jelenleg is több százan vannak börtönben istenkáromlás gyanúja miatt, a bíróságok pedig nem mernek ítéletet hozni az ezzel kapcsolatos ügyekben attól félve, hogy engedékenységgel vádolják őket.