Antiszemita őrület és szélsőbaloldali terror az egyik leghíresebb párizsi egyetemen

Vágólapra másolva!
Az egyetemet is elfoglalták. Macron erőtlen kormánya csak lapít.
Vágólapra másolva!

Franciaország egyik legnevesebb egyeteme, a világranglista 3. helyén álló (2023) Sciences Po  (hivatalos nevén: L'Institut d'études politiques de Paris ) egy ideje a wokizmus, a neofeminizmus és a genderelmélet divatos téziseinek fellegvárává vált. „Amerikai multikulturális kampusz”, „az egyetem, ahol már nem tanítanak, hanem diákközösségeket menedzselnek” - sokan csak így beszélnek a francia politikai és gazdasági elit legfontosabb iskolájáról. Mások pedig egyszerűen csak „elit-gyárnak” nevezik ezt a „grande école”-t azaz a rendes felsőoktatási rendszeren kívüli intézmény, ahová komoly felvételi vizsgával lehet csak bejutni. Számos (elsősorban baloldali) francia politikus került ki falai közül, többek között François Hollande, François Mitterrand, Emmanuel Macron, de ide járt Angela Merkel korábbi német kancellár vagy Boutros Boutros-Gali egykori ENSZ főtitkár is.  

Fotó: YouTube/FRANCE 24

A „Le Figaro” most vezércikkben írja meg, hogy mi is éppen a helyzet ebben az elit iskolában. Ha egy mondatban kellene az egyetemen zajló folyamatokról beszélni, akkor azt is mondhatnánk, hogy híres iskola diákjai által kifejezett anticionizmus nem más, mint az antiszemitizmus álcája. Az egyetemisták ugyanis amerikai egyetemek mintájára ismét elfoglalták az egyetemet és Palesztina mellett tüntettek.

 A járványszerűen terjedő wokizmusnak köszönhetően  napjainkban bármely közhely és előítélet megengedett, mint például az, hogy a szegényt a gazdag ellen, az elnyomottat az elnyomóval, az arabot a zsidóval állítsák szembe. Az amerikai kampuszok után a palesztinok melletti kiállás láza átterjed-e hazánkra is?-teszi fel a kérdést a vezércikk.

„A pánarab színekben pompázó zászlókat lengető, keffiyeh-t (palesztin kendő, Shemag-nak is nevezik) viselő diákok százai által megszállt párizsi Sciences Po a teljes hisztéria állapotába került. „Ti vagytok az országunk becsülete" – üzente nekik a radikális baloldali, antiszemita, bevallottan marxista Jean-Luc Mélenchon. A „káosz mérnöke" (ahogy Mélenchon-t nevezni szokták) számára ez az iszlamista-baloldali táptalaj isteni ajándék az új szavazatok megszerzése céljából és szemmel láthatólag semmi sem tudja megállítani, hogy így gyarapítsa választóinak a számát. Sem az nem tudja megállítani, hogy nem hajlandó a Hamász október 7-i rajtaütését terrortámadással összefüggésbe hozni, sem az, hogy a vele szemben álló egyetemi elnököt a legkétségesebb módon Adolf Eichman-hoz  hasonlította. Az Engedetlen Franciaország pártvezetőjének retorikája nyomán a Sciences Po diákjai által kifejezett cionizmusellenesség nem más, mint az antiszemitizmus álcája. Mert lehetne-e másképp nevezni azt, amikor kitiltanak egy fiatal zsidó lányt a "Gáza" névre átnevezett előadóteremből, ahogyan nemrég történt? Ráadásul úgy, hogy az iskolán belül  a diszkrimináció legkisebb gyanúját is elítélik... Ezek szerint létezik egy „tolerálható" kivétel, az, amikor a zsidók ellen fordulnak?
 

A párizsi Sciences Po egy részeg hajó, írja a Le Figaro, amely évek óta nyitott az identitásalapú, dekolonialista, interszekcionális és antikapitalista tiltakozás minden szele előtt... Nem ez az egyetlen intézmény, amely ki van téve annak, hogy külső befolyások hatására egy aktív és egyre növekvő kisebbség túszul ejti. Az egész felsőoktatás ki van téve ennek a veszélyes eltévelyedésnek.” (Részeg hajó: utalás Arthur Rimbaud versére.)