Több fiatal meghalt egy buszbalesetben Szepesváralján

Vágólapra másolva!
Súlyos baleset történt Szlovákiában. Három ember meghalt és többen megsérültek. A balesethez két mentőhelikopter és négy mentőautó is érkezett.
Vágólapra másolva!

Háromra emelkedett a kelet-szlovákiai Szepesváralján történt buszbaleset halálos áldozatainak száma. Egy hirtelen megindult várakozó autóbusz elgázolta az előtte álló fiatalokat - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A Paraméter információi szerint a balesetben három ember meghalt és heten megsérültek.

A baleset áldozatai és sérültjei egy ifjúsági egyházi találkozó résztvevői - közölte a szlovák belügyminisztérium a hírügynökséggel. A délután folyamán Sutaj Estok belügyminiszter a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: 

a tragédia halálos áldozatainak száma háromra emelkedett, egy sérült fiatal pedig válságos állapotban van, az életéért küzdenek a kassai kórházban.

A baleset kiváltó okát - azt, hogy miért indult el az álló autóbusz - még vizsgálja a rendőrség. Jana Ligdayová, az Eperjesi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője szerint az autóbusz - egyelőre tisztázatlan okból - hirtelen elindult, és a fiatalok, akik a buszból kiszálltak, és az előtt álltak, a busz alá kerültek - írja a Ma7.

A bumm.sk információi szerint szombaton reggel 10 fiatalt ütött el a busz egy fiatal hívők számára rendezett egyházi találkozón. A JOJ TV értesülése szerint a busz sofőrje nem húzta be a kéziféket.