Híres emberrablások, amelyek megrázták a világot

Vágólapra másolva!
Az emberrablások már a 19. század óta az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó hírek közé tartoznak világszerte. A híres emberrablások pedig folyamatos címlapsztorit szolgáltatnak a sajtó számára, hiszen a tény, hogy valakit, aki addig még a szokásához híven élte az életét, egyszer csak elfognak és rabként tartják fogva, minden ember érzelmeire erősen hat. Egyes elrablások gazdag üzletemberek vagy hírességek gyermekeit érintik, míg mások az áldozatok kora és a rajtuk elkövetett bűncselekmények visszataszító jellege miatt keltettek hatalmas médiafigyelmet; néhány pedig akciófilmekbe illő izgalmas fordulatokat tartogatott. Habár a legtöbb ilyen esetet sikerült megoldani, de sokszor sajnos csak évtizedekkel később - köszönhetően a DNS-technológiának - sikerül kideríteni a megrázó igazságot, de olyan is előfordul, hogy soha. Mutatjuk a leghíresebb emberrablási eseteket.
Vágólapra másolva!

A legkorábbi, a média figyelmét felkeltő, híres emberrablások közül sok a gazdag magánszemélyek gyermekeit célozta meg, és nagy összegek, váltságdíj kicsikarása volt a célja. Néhány áldozatot a váltságdíj kifizetése vagy a rendőrség közbelépése után biztonságban hazaengedtek, másokat azonban az emberrablók meggyilkoltak, mert eszük ágában sem volt visszaadni őket. 

híres emberrablások
Híres emberrablások: illusztráció
Fotó: Shutterstock/Roman Chazov / Shutterstock/Roman Chazov

Ezek a bűncselekmények megváltoztatták a szülői normákat, a törvényeket és azt, hogy a hatóságok hogyan kezelik az emberrablásokat. 

Néhány különösen szörnyű gyermekrablás oda vezetett, hogy a szülők szinte sehova sem engedték el egyedül gyerekeiket. 

Emberrablások legfőbb okai:

  • Váltságdíj
  • Bosszú
  • Egyéni motiváció (perverzió, kényszermunka stb.)

Ezek olyan törvények létrehozását is ösztönözték, mint a kaliforniai "három csapás" politika: 1994-ben a Kaliforniában Kimber Reynolds és Polly Klaas brutális meggyilkolására válaszul vezették be a "három csapás és kinn vagy" törvényét, amiben életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki szinte bármilyen bűncselekményért, függetlenül attól, hogy az milyen csekély súlyú volt, amennyiben a vádlottat korábban már kétszer is elítélték a kaliforniai büntető törvénykönyv által súlyosnak vagy erőszakosnak minősített bűncselekményért. A büntetési rendszer célja az volt, hogy a gyilkosokat, erőszaktevőket és gyermekmolesztálókat rács mögött tartsa. Ma már azonban a törvény alapján elítélt rabok több mint fele nem erőszakos bűncselekmények miatt tölti büntetését. Az ilyen bűnözők életfogytiglani börtönbüntetést kaptak többek között olyan bűncselekményekért, mint egy dollár aprópénz ellopása egy parkoló autóból, kevesebb mint egy gramm kábítószer birtoklása és betörési kísérlet egy ingyenkonyhába. 

A kaliforniai állami könyvvizsgáló becslése szerint a három csapás törvény több mint 19 milliárd dollárral növeli az állam börtönköltségvetését.

A kriminológusok egyetértenek abban, hogy a nem erőszakos visszaesőkre kiszabott életfogytiglani börtönbüntetés nem javítja a közbiztonságot.

A legtöbb ilyen esetet, habár sokszor csak évtizedekkel később a DNS-technológiának köszönhetően, sikerült megoldani, néhányat azonban soha nem sikerült kielégítően lezárni.

Híres emberrablások a történelemből

Madeleine McCann eltűnése

Emberrablás, híres emberrablások, híresemberrablások, Madeleine McCann, MadeleineMcCann
Híres emberrablások: Madeleine McCann felvétele egy érte imádkozó szertartáson
Fotó: PA Images via Getty Images/Andrew Milligan

Az egyesült királyságbeli Leicesterben született Madeleine McCann nem sokkal a negyedik születésnapja előtt, egy családi vakáció során, 2007. május 3-án tűnt el a portugáliai Praia de Luz üdülőhely egyik apartmanjából. 

Szülei állítása szerint Madeleine-t egy földszinti hálószobában hagyták kétéves testvérével, míg ők egy, az apartmantól 120 méternyire lévő étteremben vacsoráztak.

A szülők egy nemzetközi keresőkampányt is indítottak a kislány megtalálása érdekében. A kislány elrablását a filmipar is felkapta, és dokumentumfilmet is forgattak róla. Madeleine-t immár 17 éve nem sikerült a nyomozóknak előkeríteni, az esete lassan két évtizede megoldatlan. Természetesen az évek során a hatóság erre az ügyre ráállított emberei nem tétlenkedtek, már van is első számú gyanúsítottjuk, Christian Brueckner személyében, aki jelenleg egy másik bűncselekmény miatt tölti börtönbüntetését, melyet egy idős amerikai nő megerőszakolása miatt szabtak ki rá. Az ügy további részleteit azóta is rejtély övezi, de ma már talán a közvetlen hozzátartozóin kívül senki sem hiszi, hogy Madeleine McCann életben van. Így most már a hatóságok inkább a holttestét keresik hatalmas lendülettel. Madeleine ügyének megoldására nagyon sok pénzt költ az angol, a portugál és a német kormány is. 

Olive Oatman elrablása és kalandos élete

híres emberrablások
Híres emberrablások: Olive Oatman 
Fotó: Getty Images/Hulton Archive

Annak ellenére, hogy Olive Oatman túlélte az elrablását, az örökre rányomta a bélyegét egész életére, a szó szoros értelmében. Az eset 1851-re nyúlik vissza, amikor az akkor 14 éves lány Arizonában utazgatott a családjával, mert olyan helyszínt kerestek, ahol letelepedhetnek. 

Amikor Oatmanék a mai Maricopa megye területéhez közeledtek, többen is figyelmeztették őket arra, hogy továbbhaladásukkal azt kockáztatják, hogy összefutnak az erőszakosságukról híres őslakos törzsekkel.

A kilencfős család ennek ellenére folytatta útját, de nem jutottak messzire, mielőtt a baljós figyelmeztetés beigazolódott volna. Yumától mintegy 145 kilométernyire, a család találkozott néhány indián őslakossal, valószínűleg yavapaiakkal. Hogy pontosan mi történt, nem világos, egy azonban biztos: közülük hatan életüket vesztették, Olive és Mary Ann nővérek pedig egyszerűen csak eltűntek. Olive később elmesélte, hogy őt és testvérét egy éven át kényszermunkára kényszerítették a törzs tagjai, miközben verték és botokkal égették őket. Valószínűleg halál várt rájuk, de egy másik törzs, a mohave tagjai hamarosan felajánlották, hogy elcserélik őket. Néhány lóért, takaróért és zöldségért cserébe az Oatman nővérek sorsa ismét idegenek kezében volt. De ezúttal a javukra vált a dolog. 

A lányokat a mohave törzs vezetői örökbe fogadták, és sajátjaiként kezelték őket,

ami azt is magában foglalta, hogy kaktusztintával kellett tetoválást rajzolniuk az állukra és a felkarjukra. Ez a rituálé azt hivatott segíteni, hogy a túlvilágon is mohave-ként ismerjék fel őket. Olive saját elmondása szerint a mohave-eknél töltött ideje egyenesen idilli volt. Ez megváltozott, amikor a szárazság terméshiányt és súlyos éhínséget okozott délnyugaton. Mary Ann és a törzs sok más tagja éhen halt; Olive túlélte, köszönhetően annak, hogy a nevelőanyja tudott neki élelmet csempészni. A lány története azzal végződött, hogy 1855-ben a mohave-ek üzenetet kaptak a szövetségi kormánytól, akik megtudták, hogy egy fiatal fehér nő a törzsnél él, és követelték, hogy térhessen haza. Ha megtagadják ezt a kérést, a kormány azzal fenyegetőzött, hogy elpusztítják a törzset. Ekkorra már maga Olive sem szeretett volna visszamenni a fehérek társadalmába. Azonban a nyugati ruhák és a divatos frizurák nem tudták elfedni az állán lévő vastag kék vonalakat. Miután 1865-ben férjhez ment egy gazdag farmerhez, Olive fátyolhoz és erős sminkhez folyamodott, hogy megpróbálja elrejteni a tetoválásokat.

Frank Sinatra Jr. elrablása

Emberrablás, híres emberrablások, híresemberrablások, Frank Sinatra Jr., FrankSinatraJr
Híres emberrablások: Frank Sinatra, Jr. miután elengedték az emberrablók
Fotó: Getty Images/Bettmann

1963. december 8-án a világ még mindig John F. Kennedy elnök meggyilkolásától volt hangos, amikor egy másik amerikai legendáról is borzasztó hírek érkeztek: elrabolták Frank Sinatra 19 éves fiát, Frank Sinatra Jr-t. Az ifjabb Sinatra ekkoriban bontakoztatta ki saját énekesi karrierjét, és 

éppen a nevadai Stateline-ban, a Tahoe-tó melletti Harrah's Club Lodge-ban tartott előadást, amikor két férfi, akik úgy tettek, mintha csomagot akartak volna átadni neki, elrabolták őt az öltözőjéből.

Az emberrablók két nappal később vették fel a kapcsolatot az idősebb Frank Sinatrával, és azt mondták, hogy 240.000 dollárt (ma körülbelül 2,3 millió dollár) követelnek a fiú szabadon engedéséért. A férfi, aki azonnal értesítette az FBI-t, konkrét utasításokat kapott a bűnözőktől, többek között azt, hogy csak nyilvános telefonon kommunikálhat, és hogy a pénzt december 11-én a kaliforniai Sepulvedában két iskolabusz között helyezze el. Az emberrablók közül ketten el is mentek felvenni a váltságdíjat, de harmadik társuk, John Irwin, megijedt, és elengedte Sinatra Jr-t, akit Bel Airben bolyongva találtak meg. A fiatalember elég részletekkel tudott szolgálni ahhoz, hogy az FBI eljusson a Canoga Park-i házhoz, ahol fogva tartották, és ahol további bizonyítékokat találtak a bűntényre. Ezután Irwin bevallotta a bűntényt a bátyjának, aki felhívta az FBI-t, és vallomása alapján letartóztatták mindhárom bűnözőt. Kiderült, hogy Barry Keenan, az akció kiagyalója ismerte Sinatra Jr. nővérét, Nancy-t még a középiskolából. Barry Keenan úgy emlékezett vissza a történtekre, hogy a Holdra repítette a pia és a Percodan, amikor eldöntötte, hogy elrabolja Sinatra Jr-t. "Látom, ahogy Junior a golyókat nézi" - nyilatkozta évekkel később a PEOPLE-nek. 

Charles Lindbergh Jr. elrablása

híres emberrablások
Híres emberrablások: Charles Lindbergh 
Fotó: Universal Images Group via Getty Images/Christophel Fine Art

Charles Lindbergh arról lett híres, hogy ő volt az a fiatal pilóta, aki először repülte át az Atlanti-óceánt. A férfi 1929-ben feleségül vette a dúsgazdag Anne Morrow-t, és hamarosan megszületett a kisfiúk, Charles Lindbergh Jr.

1932. március 1-én este 9 óra körül a család éppen otthon volt, a szülők a földszinten olvasgattak, amikor a baba hirtelen nyomtalanul eltűnt a bölcsőjéből.

Hatalmas erőkkel indult meg a nyomozás a baba után, amiben még a hírhedt Al Capone is felajánlotta a segítségét. A híres édesapa hamarosan megtalálta a bölcső melletti fűtőtestre helyezett levelet, amiben az állt, hogy 50.000 dollárt kérnek a gyermek életéért cserébe. Napokon belül újabb váltságdíj-követelés érkezett a családhoz, ezúttal 70.000 dollárról. Két nappal ezután érkezett egy harmadik is. A következő hetekben további üzenetek érkeztek, és végül kifizették a váltságdíjat, bár ifjabb Charles-t nem adták vissza. Természetesen az ügybe a rendőrséget is bevonták. A család ugyan kifizette a 70.000 dolláros váltságdíjat, a gyereket azonban meggyilkolták. A holttestére egy teherautó sofőrje egy árokban bukkant rá. 

Az ügy hatalmas közfelháborodást váltott ki, tömegek követelték a bűnös felderítését.

A rendőrség nemsokára letartóztatott egy Bruno Richard Hauptmann nevű német származású ácsot. Az illető otthonában ugyanis több bizonyítékra is bukkantak, a nyomozók megtalálták például a váltságdíjból származó pénz egy részét, a férfi hangját pedig Condon és Lindbergh is felismerte. Az esküdtek Hauptmannt néhány óra leforgása alatt bűnösnek találták, a bíróság pedig halálra ítélte, annak ellenére, hogy a vádlott mindvégig tagadta a bűnösségét. Védői azt is állították, hogy az ellene lefolytatott nyomozás nagyon felületes és hanyag volt, sőt maguk a rendőrök is hamisíthattak bizonyítékokat. Még Eleanor Roosevelt, az Egyesült Államok akkori First Lady-je is kifejezte aggodalmát az ítélet jogosságával kapcsolatban, de mindhiába. Az évszázad bűntényeként emlegetett eset a populáris kultúrát és a filmipart is megihlette: a baba szomorú sorsa inspirálta például Agatha Christie Gyilkosság az Orient Expresszen című regényét. Anthony Hopkins játszotta el Bruno Richard Hauptmann szerepét a Lindbergh-bébi elrablása című tévéfilmben 1976-ban. 

Patricia Hearst elrablása

 

híres emberrablások
Hires emberrablások: Patricia Hearst 
Fotó: Getty Images/Bettmann

Amikor a Szimbionéziai Felszabadítási Hadsereg (SLA) 1974-ben elfogta Patty Hearst-öt a kaliforniai Berkeley-ben található otthonában, a váltságdíjkérés nem a tipikus "jelöletlen bankjegyek egy bőröndben" zsarolás metódusaként zajlott le. 

Az SLA, amelyet az FBI belföldi terrorista csoportnak bélyegzett, háborút akart indítani a kormány ellen, és meg akarta dönteni a kapitalista államot. 

Négy nappal Patricia Hearst elrablása után a militáns csoport azt követelte, hogy a családja juttasson el 70 dollár értékű élelmiszert minden rászorulónak Los Angelestől Santa Rosáig. Mivel Randolph Hearst tisztában volt az SLA brutális hírnevével, amelyet az előző évben az oaklandi iskolaigazgató, Marcus Foster meggyilkolásával szerzett, 2 millió dollárt adományozott a People In Need nevű jótékonysági szervezetnek. Az SLA azonban nem volt elégedett, és további 4 millió dollárt kért. Hearsték beleegyeztek, de azt akarták, hogy előbb engedjék el Patty-t. Mielőtt azonban ennek eleget tettek volna, az SLA nyilvánosságra hozta azt a hangfelvételt, amelyen Patty Hearst kijelenti, hogy hűséges hozzájuk, és elítéli szülei kapitalista bűneit. A biztonsági kamera felvételei, amelyeken az látszik, hogy Patty látszólag önkéntesen segít kirabolni egy San Francisco-i bankot, alátámasztották a felvételt. Több mint egy éven át Patty a militáns csoporttal járta az országot. Amikor végül 1975 szeptemberében elfogták és letartóztatták, jogi csapata azzal érvelt, hogy fogvatartói agymosást végeztek rajta. Az esküdtszék ezt nem fogadta el, és hét év börtönre ítélték. Jimmy Carter elnök azonban ezt két évre rövidítette, Bill Clinton elnök pedig később teljes kegyelmet adott neki. Ami az SLA-t illeti, hat tagját megölték egy lövöldözésben és tűzharcban a rejtekhelyükön, másokat pedig szintén letartóztattak.