Brutális támadássorozat érte Ukrajnát, kétségbeestek az ukránok

Ukrainian forces prepare before deployment in Chasiv Yar
Fotó: Anadolu via AFP
Vágólapra másolva!
Az erőműveket és alállomásokat ért orosz rakétacsapások következtében mostantól hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány, augusztustól, szeptembertől várható némi javulás - közölte csütörtökön Jurij Bojko, az ukrán miniszterelnök tanácsadója az Ukrenerho országos áramszolgáltató vállalat felügyelőbizottságánál Kijevben.
Vágólapra másolva!

Mint mondta, takarékosságból már szerdán és csütörtökön is ellenőrzött, fokozatos regionális leállások voltak az áramszolgáltatásban. A fővárosban, Kijevben is egész utcák maradtak áram nélkül. Bojko hangsúlyozta, hogy az ukrán energetikai hálózat elleni orosz támadásokban jelentős károk keletkeztek. 

Ahhoz, hogy egyensúlyban tudjuk tartani a hálózatot, és elejét vegyük baleseteknek, a kezelőszemélyzet rendkívüli intézkedésekre és az áramszolgáltatás leállítására kényszerült

 - tette hozzá. A tanácsadó szerint a mostani hűvösebb időjárás miatt a fogyasztás még magas, késő nyáron azonban apadni fog, sőt akkor már több napenergia is elérhetővé válik majd. Oroszország az utóbbi több mint két hónapban fokozottan támadott ukrán erőműveket, alállomásokat és távvezetékeket. 

Fire breaks out in Kharkiv after Russian rocket strike, injuring 6 employees
Az áramimport is kevés ahhoz, hogy fedezni tudják az ország energiaszükségletét.

Hivatalos adatok szerint az áramtermelés 44 százalékkal esett vissza.

A szénerőművek áramtermelése szinte teljesen leállt. Károkat szenvedtek a vízerőművek is a Dnyeper (Dnyipro) folyó mentén. Az atomerőművek nagyrészt még termelnek áramot, de az áramimport is kevés ahhoz, hogy fedezni tudják a szükségleteket. Az országosan elosztott, tervszerű leállások mellett a harcok miatt is kimaradások vannak a szolgáltatásban. A keleti Harkivban például csütörtökön 33 300 háztartás, az északkeleti Szumi régióban pedig 8500 maradt áram nélkül az ukrán energiaügyi minisztérium közlése szerint.

Az orosz-ukrán háborús élő közvetítésünk ide kattintva érhető el. Az amerikai külügyminiszter újabb elképesztő ígéreteket tett Ukrajnának. Mindenki az új, különleges orosz hadművelettől fél. Zelenszkij azt követeli, hogy az Amerikától kapott fegyverekkel lőhessenek orosz területekre. Szörnyű fotókat osztottak meg az orosz-ukrán háború borzalmairól.