Biden szégyenletesen reagált a moszkvai terrortámadásra

moszkva, terror, terrortámadás, támadás, szórakozóhely, lövés
Fotó: STRINGER / ANADOLU / Anadolu via AFP
Vágólapra másolva!
Sorra érkeznek a részvétnyilvánító üzenetek Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a Moszkva melletti Krasznogorszkban történt, több mint 60 halálos áldozatot követelő terrortámadás után; pénteken éjszaka a magyar kormányfő is részvétéről biztosította az orosz népet. Nem tett így Joe Biden amerikai elnök.
Vágólapra másolva!

Nem tervezi Joe Biden amerikai elnök, hogy felhívja orosz hivatali kollégáját, Vlagyimir Putyint a krasznogorszki terrortámadás ügyében – erről beszélt a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának képviselője pénteken a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek. Az amerikai forrás a Magyar Nemzet cikke szerint egyúttal leszögezte: tárgyalások sincsenek kilátásban Washington és Moszkva között, még a külügyminisztériumok szintjén sem.

Korábban a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője, John Kirby tudatta, Bident tájékoztatták a terrortámadásról, és az amerikai vezetés is figyelemmel kíséri az eseményeket.

Péntek este a Moszkvához közeli Krasznogorszkban több fegyveres nyitott tüzet egy rockzenekar koncertjén, gránátot vagy gyújtóbombát dobtak a nézőtérre, ahol robbanás történt, majd tűz keletkezett. A lángok miatt beomlott a koncertterem, a Crocus City Hall tetőszerkezete. Az orosz nyomozóbizottság legutóbbi közlése szerint a merényletnek több mint 60 halálos áldozata és 145 sebesültje van, utóbbiak közül 115-öt szállítottak kórházba. A támadás elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára egy Telegram-üzenetben, a támadók indítékairól és sorsáról egyelőre nincsenek információk – írta az MTI.