Fredrik Ljungberg (Svédország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Fredrik Ljungberg, a svédek középpályása.
Vágólapra másolva!

Fredrik Ljungberg (Svédország)
Poszt: középpályás
Klub: Arsenal FC
Születési idő: 1977. április 16., Halmstad
Testsúly, magasság: 176 cm/75 kg

Szülővárosa egyesületében, a Halmstads BK-ban 1994. október 23-án a szezon utolsó mérkőzésén mutatkozott be. Akkor már tagja volt hazája U18-as válogatottjának. A következő évben már stabil kezdőembernek számított, nagy része volt az 1995-ös kupagyőzelemben, illetve a két évvel későbbi bajnoki arany megszerzésében. A nemzeti tizenegyben 1998 januárjában debütált.

Az angol klubok akkor figyeltek fel rá, amikor a háromoroszlánosok a háromkoronásokkal mérkőztek 1998 szeptemberében. Néhány nappal később az Arsenal FC szerződtette hárommillió fontért, és az Ágyúsoknál első meccsén második labdaérintéséből gólt szerzett a Manchester United ellen. Ennek ellenére első szezonjában kevesebbet játszott, azt követően azonban többször is remekül helyettesítette a sérült Marc Overmarst, majd a holland FC Barcelonába igazolását követően már biztos helyet vívott ki magának.

Az Arsenal szurkolói akkor kedvelték meg igazán, amikor az ősi rivális, a Tottenham Hotspur ellen piros lapot kapott, mert bemutatott a Spurs fanatikusainak. Különleges tüsi-frizurájáról, amely egykor vörös színben pompázott, rengeteget cikkeztek az angol lapok. A svéd szövetségi kapitány, Tommy Söderberg szerint labdával ő a leggyorsabb játékos Európában.