Messit akár 12 meccsre is eltilthatják

775612177 fbl Horizontal
Messi első piros lapját kapta a klubkarrierje során
Vágólapra másolva!
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin csapatkapitánya akár tizenkét mérkőzésre szóló eltiltást is kaphat, miután a spanyol Szuperkupa vasárnap esti döntőjében kiállították - írta a madridi AS.

A sportlap szerint a kényszerpihenő hossza azon múlik, hogy az illetékes fegyelmi testület mennyire súlyosnak ítéli meg a Barca-sztár cselekedetét, aki a katalánok 3-2-es vereségével záruló finálé hosszabbításának legvégén, a 121. percben tarkón ütötte az Athletic Bilbao játékosát, Asier Villalibrét.
Enyhébb - 2-4 meccsre szóló - büntetés az újság szerint azért születhet,

mert a 33 éves Messi a Barcelona első csapatának tagjaként most, pályafutásának 753. mérkőzésén kapott először piros lapot.

Előzőleg, még a katalánok korosztályos csapatában játszva, 2005. február 27-én, a Pena Sport de Tafalla elleni fellépésén jutott a kiállítás sorsára - emlékeztetett az AS.

Messi első piros lapját kapta a klubkarrierje során Forrás: AFP/Cristina Quicler

Magyar vonatkozású érdekesség, ugyancsak 2005-ből: Messi Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban mutatkozott be az argentin válogatottban, de augusztus 17-i debütálása igen rövidre sikeredett. Miután a barátságos találkozón a 63. percben pályára lépett, alig két perc múlva távozott is onnan:

az újonc az őt mezénél fogva ráncigáló Vanczák Vilmosnak könyökkel visszaütött, mozdulatát pedig a bíró kiállítással büntette.