Eltört állkapocs, kivert fogak, kegyetlen vérfürdő - brutális bíróverések a focipályán

Faruk Koca, Halil Umut Meler
Halil Umut Meler játékvezetőt brutálisan megverték
Vágólapra másolva!
A török bajnokságban robbant ki az idei év egyik legnagyobb focibotránya, a decemberben megrendezett Ankaragücü-Rizespor meccs végén a hazai csapat elnöke berohant a pályára és brutálisan leütötte a bírót. A történtek után a játékvezetőt kórházba vitték, a dühöngő klubvezetőt örökre eltiltották, az élvonalbeli bajnokságot pedig ideiglenesen felfüggesztették. Persze nem először fordult elő hasonló eset futballpályán, ezért összegyűjtöttük a legbotrányosabb bíróveréseket.

Örökre eltiltották a bíróverő focielnököt

A legfrissebb eset a török bajnokságban történt, az 1-1-es eredménnyel végződött Ankaragücü-Rizespor mérkőzésen a hazai csapat elnöke,

Faruk Koca berohant a pályára és durván arcon ütötte Halil Umut Meler bírót, aki a földre esett, ahol többen megrugdosták.

A magyar védő, Mocsi Attila sérülés miatt nem volt a Rizespor keretében, a lelátóról nézte végig a találkozót, a botrányos esetnél pedig már a kispad mellett állt. A halálosan megfenyegetett játékvezetőt kórházba vitték, az őrjöngő klubelnököt végül örökös eltiltással sújtották, a török bajnokságot pedig egy rövid időre felfüggesztették.

Eltörték a bíró állkapcsát

Halil Umit Meler játékvezetőnél is rosszabbul járt idén tavasszal egy bíró Ausztráliában, aki a Padstow Hornets-Greenacre Eagles meccsen fújta a sípot.

A botrányos eset során az egyik eltiltott játékos berontott a pályára, majd többször brutálisan arcon ütötte és fejbe rúgta a bírót, akinek több foga is kiesett, valamint eltört az állkapcsa.

Később őrizetbe vették a Greenacre dühöngő focistáját, akiről kiderült, hogy valójában amatőr bokszoló.

Véresre verték a bírót

2020 nyarán egy londoni amatőrligás futballmeccsen az indiai származású Satyam Toki játékvezető piros lapot mutatott fel a Sporting Club de Mundial egyik focistájának, aki ezt nem tudta megfelelően feldolgozni, ezért dühében ököllel véresre verte a bírót. A magáról megfeledkezett játékost a helyi futballszövetség tíz évre minden pályáról kitiltotta, de a rendőrség nem látta ennyire súlyosnak a történteket és csupán figyelmeztetésben részesítette a verekedőt.

Súlyos következményekkel járt a bíróverés

2019 márciusában az albán élvonalban utolsó helyezett FK Kamza néhány vezetője és szurkolója berohant a pályára, és megverte Eldorjan Hamiti játékvezetőt, mert a vendég KF Laci a találkozó utolsó percében büntetőből kiegyenlített. Válaszul az albán szövetség a harmadosztályba száműzte az FK Kamza csapatát, amelynek három tisztviselőjét három évre eltiltották a labdarúgással kapcsolatos minden tevékenységtől.

Az agresszív apa bosszúja

2021 októberében egy Sacramentóban megrendezett U16-os mérkőzésen okozott hatalmas botrányt

egy dühös apa, aki berohant a pályára és durván felöklelte a játékvezetőt, amiért az a fia ellen ítélt.

Az őrjöngő szülőt az eset után dühkezelési tanfolyamra küldték és egy időre eltiltották az összes ifjúsági sportesemény látogatásától.

A parkolóba menekült a megtámadott bíró

Már a 21. percben véget ért két bolgár futballcsapat, az OFK Kostinbrod és a Tornado Bezden 2021 tavaszán megrendezett mérkőzése, miután a játékosok rátámadtak a játékvezetőre. A megfélemlített és megkergetett bíró nem talált jobb megoldást, lefújta a meccset és a pálya melletti parkolóba menekült.

Megkergették és megverték a bírót

2018 májusában őrületes botrányba fulladt az etiópiai Premier League-ben megrendezett Defence Force SC-Welwalo Adigrat University mérkőzés. A játékvezető 1-1-es állásnál gólt ítélt a hazai csapatnak egy kérdéses helyzetben, azonban ezt a vendégek annyira nehezményezték, hogy elkezdték kergetni.

A játékosok és az edzői stáb több tagja is részt vett az üldözésben, a menekülő bíró az egyik szögletzászlóval próbált védekezni, ám utolérték és megverték.

Ferihegyen támadtak rá az angol sztárbíróra a dühös szurkolók

Idén tavasszal a Puskás Arénában rendezték az Európa-liga döntőjét, amelyet a Sevilla tizenegyesekkel nyert meg az AS Roma ellen. A meccset rengeteg hibával vezető angol sztárbírót, Anthony Taylort a ferihegyi repülőtéren megtámadták a dühös Roma-drukkerek, a játékvezetőt a rendőröknek kellett kimenekíteniük.

Megverték a női bírót, lefejelték a női partjelzőt

Bátrak azok a hölgyek, akik játékvezetésre adják a fejüket, főleg akkor, ha férfiak meccsein közreműködnek. Tavaly nyáron a Buenos Aires tartománybeli Garmense-Deportivo Independencia regionális bajnoki mérkőzésen aljas módon, hátulról ütötték arcon a női játékvezetőt. A dühöngő argentin játékos annyira zokon vette, hogy csapattársa sárga lapot kapott, hogy azonnal revansot vett a bírón.

Tavaly áprilisban a brazil ötödosztályú Desportivo Ferroviaria vezetőedzője, Rafael Soriano a Nova Venezia elleni mérkőzés félidejében berohant a pályára, hogy számonkérjen egy ítéletet a játékvezetőn. A női partjelző, Marcielly Neto megpróbálta lenyugtatni a feldühödött edzőt, aki erre lefejelte. A játékvezető azonnal kiállította a trénert, akit a mérkőzés után a saját klubja is kirúgott.

Halálra verték a bírót

Az eddigieknél is brutálisabb eset történt tavaly El Salvadorban, amely szörnyű tragédiával végződött.

Egy amatőr mérkőzésen José Arnoldo Amaya bírót úgy megverték, hogy később a kórházban belehalt a sérülésibe.

A játékvezető második sárga lappal kiállította az egyik játékost, majd először csak vitatkoztak a focisták a bíróval, aztán a szóváltás végzetes brutalitásba torkollott.

Elgurult a korábbi NB I-es kapus gyógyszere

A korábban az NB I-ben, a Kecskemét csapatában is szerepelt kapus, Romeo Mitrovic a bosnyák NK Bratstvo Gracanica együttesében veszítette el a fejét egy 2014-ben megrendezett bajnokin.

Mitrovicot nagyon feldühítette, hogy sárga lapot kapott, ezért nemes egyszerűséggel ököllel megütötte a bírót.

A játékvezető gyorsan menekülni kezdett, egészen a felezővonalig hátrált, a tomboló kapust pedig a csapattársai próbálták visszafogni.