A Chelsea támadója jelenleg kölcsönben szerepel a Burnleyban, és eddig lenyűgözően teljesített, hiszen nyolc meccs alatt 4 gólt és egy gólpasszt jegyzett. Azonban a Brentford elleni szombati bajnoki első félidejében óriási helyzetet hagyott ki. Lorenz Assignon a jobb szélről betört a tizenhatoson belülre, majd az alapvonal közeléből tökéletesen adott középre, ám a két védő közül kibújó Fofana öt méterről nem találta el az üres kaput. A 21 éves csatár maga sem hitte el, hogy kihagyta az ordító ziccert.
Fofana azonban jóvá tette hibáját és a második félidő derekánál megszerezte a Burnley második gólját a 8. perctől emberhátrányban futballozó Brentford ellen. Vincent Kompany csapata továbbra is a kiesést jelentő 19., utolsó előtti helyen áll a Premier League-ben, kilenc fordulóval az angol bajnokság vége előtt nyolc pontra van a biztos bent maradást érő 17.helytől.
Érdekesség, hogy a Chelsea-től télen igazolt Fofana még csak nyolc bajnokin lépett pályára, - ebből hatszor kezdőként - de már most a Burnley legeredményesebb játékosa a szezonban.
Az FA Kupa negyeddöntői miatt mindössze négy mérkőzést rendeznek meg hétvégén az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójából.
Premier League, 29. forduló:
szombaton játszották:
Burnley-Brentford 2-1 (1-0)
Luton Town-Nottingham Forest 1-1 (0-1)
Fulham-Tottenham Hotspur 3-0 (1-0)
Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |