Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában az AC Milan legyőzte az Empolit és megelőzte az eddig második Juventust, amely döntetlent játszott az Atalantával.

Az AC Milan az amerikai Christian Pulisic 40. percben szerzett góljával nyert és került torinói riválisa elé.

A Juventus 1-0-s hátrányból a második félidő közepén megfordította a hatodik Atalanta elleni meccset, azonban a torinói csapat nem tudta megőrizni az előnyét, mert a holland válogatott Teun Koopmeiners egyenlíteni tudott a 75. percben, ezzel maradt a döntetlen. 

Teun Koopmeinersért Európa legjobb csapatai állnak sorba
Fotó: AFP

A duplázó Koopmeiners az idei tíz Serie A-góljából nyolcat idegenben szerzett, ennél csak a Real Madrid középpályása, Jude Bellingham lőtt többet idegenben az öt európai top bajnokságban szereplő középpályások közül. 

A szezont remekül kezdő Juventus borzalmas formában van. Massimiliano Allegri csapata a legutóbbi hét bajnoki meccséből csak egyet tudott megnyerni, és már 17 pont a lemaradás a listavezető Internazionale mögött. 

A Daniele De Rossi vezette AS Roma drámai meccset játszott a Fiorentina otthonában. Vincenzo Italiano együttese a 2-1-re vezetett a mérkőzésen, ráadásul a 80. percben Cristiano Biraghi büntetőjét védeni tudta a Roma kapusa, a szerb Mile Svilar. A csattanó aztán a 95. percben jött, amikor jobb oldali beadás után Evan Ndicka fejelte le a labdát, ami Diego Llorente elé került, a Roma védője pedig nyolc méterről a jobb felső sarokba bombázott, ezzel megmentve egy pontot a csapatának.

Serie A, 28. forduló:
Lecce-Hellas Verona 0-1 (0-1)
AC Milan-Empoli 1-0 (1-0)
Juventus-Atalanta 2-2 (0-1)
Fiorentina-AS Roma 2-2 (1-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 38 29 2 7 89-22 67 94
GY
V
GY
D
D
2.
AC Milan 39 22 8 9 78-53 25 75
D
D
GY
V
D
3.
Juventus 38 19 5 14 54-31 23 71
D
D
D
D
GY
4.
Atalanta 37 21 10 6 70-39 31 69
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
Bologna 38 18 6 14 54-32 22 68
D
D
GY
D
V
6.
AS Roma 38 18 11 9 65-46 19 63
D
D
V
GY
V
7.
Lazio 38 18 13 7 49-39 10 61
GY
D
GY
D
D
8.
ACF Fiorentina 37 16 12 9 58-44 14 57
GY
V
GY
D
GY
I
9.
Torino 38 13 11 14 36-36 0 53
V
D
GY
GY
V
10.
SSC Napoli 38 13 11 14 55-48 7 53
D
D
V
D
D
Teljes lista