Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a kieső helyen álló Kisvárda 1-0-ra legyőzte az ezüstéremért harcoló Fehérvárt, így Feczkó Tamás csapata kihasználta az Újpest botlását és életben tartotta bennmaradási reményeit.

A várdaiak az öt forduló óta veretlen Fehérvárt fogadták vasárnap, ám mivel egy nappal korábban a tizedik helyen álló Újpest kikapott Debrecenben, így biztossá vált, hogy a Kisvárda ebben a fordulóban még akkor sem eshet ki az élvonalból, ha kikap.

Kisvárda FC, Fehércár FC
A Fehérvár elleni győzelmével menekül a kiesés elől a Kisvárda
Fotó: kisvardafc.hu

Fehérvár kezdte jobban a meccset, de a Kisvárda előtt adódott az első komoly lehetőség, miután Mesanovic fejesét Tóth Balázs ütötte szögletre, majd Melnik kapáslövése csattant a jobb kapufán. Feczkó Tamás együttese ezt követően megragadta a kezdeményezést, több helyzetet is kialakítottak, de válogatott Tóth Balázs állta a sarat. A 30. percben ismét a kapufa mentette meg a Fehérvárt, miután egy kipattanót Melnik a felső lécre bombázott. A várdai fölény ellenére a vendégek előtt is megcsillant a gólszerzés esélye, de ezekkel nem tudtak élni, így gól nélküli döntetlennel zárult az első játékrész.

Hazai szempontból álomszerűen kezdődött a második félidő, ugyanis Szerafimov lerántotta Mesanovicot a tizenhatoson belül – bár a várdai játékos könnyedén dobta magát – a videóbíró közreműködésével pedig végül megadta a tizenegyest Pintér Csaba játékvezető. A büntetőt Camaj magabiztosan végezte el, így a szabolcsi csapat megszerezte a vezetést az 52. percben.

A gól után a Fehérvár nagyobb nyomást helyzetet ellenfelére, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani. A hajrában lezárhatta volna a meccset a Kisvárda, de Tóth Balázs egy percen belül kétszer is hatalmas bravúrral védett.

A váratlan pontvesztéssel az ezüstéremért harcoló Fehérvárnak megszakadt az ötmeccses veretlenségi sorozata, és nem tudta visszaelőzni a második Paksot a tabellán, amely így továbbra is három ponttal előzi meg Bartosz Grzelak együttesét. Három fordulóval a bajnokság vége előtt a Kisvárdának jelenleg hat pont a hátránya az Újpesttel szemben, azaz a matematikai esélye még megmaradt az élvonalbeli tagsága megőrzésére. 

A 30. forduló programja:
Kisvárda Master Good-Fehérvár FC 1-0 (0-0)

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 32 22 5 5 78-30 48 71
GY
D
GY
GY
V
I
2.
Paksi FC 32 16 9 7 49-41 8 55
V
V
GY
D
D
I
3.
Fehérvár FC 32 16 11 5 55-40 15 53
GY
D
V
GY
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 32 14 8 10 56-34 22 52
GY
GY
V
GY
GY
I
5.
DVSC 32 14 12 6 48-44 4 48
GY
V
GY
V
GY
I
6.
DVTK 32 12 12 8 50-56 -6 44
D
GY
D
V
GY
I
7.
MTK Budapest 32 12 13 7 42-61 -19 43
D
GY
V
V
V
I
8.
ZTE FC 32 12 13 7 53-58 -5 43
V
D
GY
GY
D
I
9.
Kecskeméti TE 32 12 14 6 43-44 -1 42
V
GY
D
D
GY
I
10.
Újpest FC 32 11 17 4 45-65 -20 37
V
V
V
GY
V
I
Teljes lista