Veszélyes lehet a habparti

Vágólapra másolva!
Egy zalaegerszegi habpartin történt rosszullét miatt országos vizsgálatot kezdeményezett a Tisztiorvosi Hivatal.
Vágólapra másolva!

A megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ ) betiltott egy zalaegerszegi szabadtéri habpartit, miután megállapították, hogy a hab mérgező alkotórészeket is tartalmaz, és valószínűleg ez okozhatta egy fiatal rosszullétét.

Dr Szentgyörgyi Ildikó országos tisztiorvos az [origo]-nak nyilatkozbva elmondta, szó sincs arról, hogy országszerte betiltották volna a habpartikat, mint ahogy arról az egyik napilap tévesen tudósított. Körlevelükben csupán arra kérték föl az ÁNTSZ helyi szervezeteit, hogy szólítsák fel a területükön működő szórakozóhelyek tulajdonosait és a szórakoztató rendezvények szervezőit, hogy szerződéseikbe foglalják bele: csak bevizsgált, engedélyezett anyaggal, megfelelő egészségvédelmi ellenőrzés mellett engedélyezzék a habpartik lebonyolítását.

A habparti az utóbbi években nagy népszerűségre szert tett szórakoztató elem, melynek során szabad- vagy zárt térben fürdőhabszerű anyagot szórnak egy medencébe, a parti résztvevői pedig abban táncolnak.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!