A sütőtök miatt örülhetünk igazán az ősznek

sütőtök darabolva
Indulnak a sütőbe
Vágólapra másolva!
Nemcsak krémleves készülhet az ősz legszebb színű, gyümölcsillatú zöldségéből: raguba raktuk, péksüteményhez gyúrtuk, és még nyersen is kipróbáltuk. Minden formában imádjuk a sütőtököt.
Vágólapra másolva!

A zöldség, ami miatt örülni tudunk az ősznek, aminek a színe olyan lehengerlő, hogy gyakran azért kerül a tányérra, mert minden szürkének tűnik rajta kívül: olyan, mintha napfényt tennénk a szánkba, ahogy a dalban is van. A sütőtököt még a gyerekek is annyira szeretik, hogy az anyatej után ebből ettek a legtöbbet életük első évében, és azóta is minden formában imádják.

Indulnak a sütőbe Forrás: Ács Bori

Nem lehet megunni: ahányféleképpen használjuk, mindig újjászületik. Más ressre és puhára sütve, más pürének, levesnek és salátának.

Minden egyes hozzáadott íz újra és újra átváltoztatja.

Már jó néhány éve felfedezte magának az úgynevezett hazai gasztronómiai forradalom, tele vannak sütőtökkrémlevessel az éttermek étlapjai, ami nem csoda, mi is szeretjük, de sokkal több lehetőség van benne a levesen túl.

Ehető napfény Forrás: Ács Bori

Éppen ezért most azt gyűjtjük össze, hányféle arca lehet a szerint, milyen formában készül, és akár egyetlen alapanyaggal összeállva, nem túlbonyolítva mekkora fesztivált csinál.

Sütőtökpüré + húsleves

A krémleves alapképlete: sokkal selymesebb, finomabb állaga lesz a levesnek, ha egyszerűen sütőtökből készül, krumpli vagy más nélkül.

Most vajtököt használtunk, de minden recepthez passzol a szürke héjú is Forrás: Ács Bori

Párolt hagyma azért mehet alá, leginkább a póré illik hozzá, de a lényeg, hogy a jó sütőtökkrémleves alapja csak sütőtök legyen. Méghozzá a sütőben sült változat: ezerszer intenzívebb lesz az íze, illata így, mintha pároljuk vagy főzzük. Ezután már csak jó minőségű házi húsleves kell hozzá és fűszerek. A következő ízek, kiegészítők passzolnak hozzá vagy éppen bele, betétnek:

  • Kókusztej (és reszelék)
  • Kecskesajt, kéksajt vagy parmezán
  • Füstölt sonka
  • Csili, kakukkfű, zsálya, rozmaring, gyömbér
  • Narancslé
  • Pirított erdei gomba
  • Vékonyra szelt, majd serpenyőben hirtelen megpirított sütőtökszeletek

Sütőtökkrémleves, alaprecept

Alapanyagok:

  • 1 kg sütőtök
  • 1,2 liter húsleves
  • só, bors
  • 1 dl tejszín vagy kókusztej
A sütőtökkrémlevesbe csak sütőtök kell Forrás: Ács Bori

A sütőt előmelegítem 200 fokosra. A sütőtököt elfelezem vagy negyedelem, pucolás és magozás nélkül. Egy tepsit sütőpapírral bélelek ki – nem muszáj, de így kevesebbet kell mosogatni –, és erre teszem a sütőtökdarabokat. A tetejüket lecsöpögtetem olívaolajjal. A forró sütőben kb. fél óra alatt teljesen puhára sütöm a tököt.

Közben felforralom a húslevest, majd amikor a tök puha, belekanalazom a lágy belsejét.

Összeturmixolom, sózom, borsozom, és fűszerezem. Tálaláskor löttyintek hozzá a tejszínből vagy a kókusztejből, megszórom a fenti listán szereplő alapanyag valamelyikével.

Sütőtökpüré és liszt

A klasszikus gnocchi krumpliból készül, de mivel a sütőtök jóval lágyabb és sokkal intenzívebb az íze, talán még az eredetinél is finomabb lesz vele.

Könnyebb, lágyabb és ízesebb a krumplisnál Forrás: Ács Bori

Valamivel több liszt kell hozzá, mint a burgonyából készült verzióhoz. Ez valószínűleg csökkenthető abban az esetben, ha az eredeti receptet vesszük, és a krumpli felét cseréljük sütőtökre, de úgy nem lesz ennyire intenzív ízű a végeredmény.

Sütőtök gnocchi

Alapanyagok:

  • fél kg sütőtökpüré – a levesnél leírt módon megsütött tök egy villával összetörve
  • egy csipet só
  • kb. 30 dkg liszt
  • vaj
  • zsálya
  • opcionális: kék sajt, dió
Krumpli helyett sütőtökből készült a gnocchi Forrás: Ács Bori

A lisztet a sütőtökpüréhez adom, összegyúrom. Erősen lisztezett deszkán ujjnyi vastag hurkákat sodrok belőle, a hurkákból pedig kb. kétcentis darabokat vágok.

A villa hátulját óvatosan végighúzom rajtuk, és egy lisztezett konyharuhára sorakoztatom őket.

Egy serpenyőben vajat olvasztok, és a gnocchik mindkét oldalát megpirítom. (Lehet forró, bő vízben főzni is.) Sütés közben kevés zsályát morzsolok a tetejére. Így, magában is tökéletes, de morzsolhatunk rá még egy kis kék sajtot és diót, attól még jobb lesz.

Fahéjas csiga + sütőtökpüré

Így készül a sütőtökös, fahéjas csiga Forrás: Ács Bori

Egy teljesen szokványos péksüteményt is feldob: enyhén sárga színű lesz tőle, és a tészta lágy - a sütőtök csak extra zamatot ad neki.

Alapanyagok:

  • fél kg liszt
  • 1 mokkáskanál só
  • 60 gramm vaj
  • 170 gramm sütőtökpüré a fenti módon megsütve, villával összetörve
  • fahéj, szerecsendió és gyömbér ízlés szerint
  • 50 gramm cukor
  • 120 ml tej
  • 1 zacskó szárított vagy fél kocka friss élesztő
  • 1 tojás

A töltelékhez:

  • 50 gramm lágy vaj
  • 50 gramm sütőtökpüré
  • 70-100 gramm cukor
  • 1 evőkanál fahéj

A vajat megolvasztom. A lisztet a sóval és a fűszerekkel elkeverem. A tejet meglangyosítom, belekeverem a cukrot és az élesztőt.

Kisült a fahéjas csiga - a sütőtöktől lágy és édeskés a tésztája, no meg picit sárgás Forrás: Ács Bori

A lisztes egyveleghez gyúrom előbb a sütőtökpürét, majd a tejes keveréket és a tojást is. Amikor összeállt, az olvasztott vajat is belegyúrom. Amikor a tészta ruganyos, nem ragad, letakarom, és huzatmentes helyen kelesztem 1 órán keresztül. Ha a kétszeresére kelt, a tésztát ujjnyi vastag téglalappá nyújtom. A lágy vajat kikeverem a sütőtökkel, és ezzel a keverékkel kenem meg egyenletesen a tésztát. Megszórom a cukorral, majd a fahéjjal is.

Eléggé addiktív - a cukor az alján karamellizálódik Forrás: Ács Bori

A hosszanti oldala felől szorosan feltekerem, ujjnyi csigákat vágok belőle, és sütőpapíros tepsibe sorakoztatom őket. A sütőt előmelegítem 180 fokra. További 20 percig hagyom őket kelni, majd a forró sütőben kb. 25 perc alatt sütöm meg őket.

A püré további lehetőségei

  • Tésztaszósz: kevés tejszínnel kikeverve bármilyen tésztára jó szósznak, parmezánnal megszórva.
  • Köret – krumplipüré helyett a sült sütőtök húsát töröm össze kevés vajjal és tejjel vagy tejszínnel, majd fűszerezem. Bármilyen húshoz passzol.
  • A legegyszerűbb dagasztás nélküli kenyérnek ad egy enyhe sárga árnyalatot és tartósabb, puhább is lesz tőle. Az itt leírt recepthez kb. 100 gramm sütőtökpüré szükséges, viszont vízből így kevesebb, csak 2,5 deci kell majd a kenyérbe.
  • Szendvicsbe: eléggé fel tud dobni egy sima sonkás szendvicset, egy sajtosat pedig még jobban.

Nyersen is megesszük

Nem terjedt még igazán el a sütőtök nyers változata, ha a céklát, répát, zellert esszük reszelve, nyersen, a tököt miért nem?

Igen, a sütőtök még nyersen is jó Forrás: Ács Bori

Nagyon intenzív, édes íze van, és felemelően szép színe.

Nyers sütőtöksaláta

Alapanyagok:

  • fél kg sütőtök
  • egy citrom leve
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • egy teáskanál frissen reszelt gyömbér
  • egy kiskanál méz
  • só, bors
  • friss petrezselyem

A sütőtököt megpucolom és lereszelem.

És iszonyú vagány színe van Forrás: Ács Bori

A frissen reszelt gyömbérből, a citrom levéből, a mézből és a fűszerekből öntetet keverek, ezzel forgatom össze a salátát.

Sütőtök + dagadó

A sütőtök a húsoknak is nagyon jó barátja.

Váncsa István korábbi cikkében írt egy oldalassal készült sütőtököt, ez adta az ötletet az alábbi ételhez, több ponton egyszerűsítve azt.

Alapanyagok:

  • fél kg sertésdagadó
  • római kömény, fahéj, szerecsendió vegyesen
  • 2 dl alaplé vagy húsleves
  • fél kg sütőtök
  • olívaolaj
  • só, bors
Sütőtökös dagadó Forrás: Ács Bori

A dagadót felkockázom. Egy serpenyőt nagyon forróra felhevítek, kevés olajat teszek bele, és körbepirítom a húst. Fűszerezem, majd alacsonyra veszem a lángot, és aláöntöm az alaplevet. Ha húslevest használok, óvatosabban, ha alaplevet, határozottabban sózom. Közben a sütőt előmelegítem 180 fokosra, a tököt megpucolom, felkockázom, és kb. 25 perc alatt megsütöm – puhára, de nem annyira, mint amikor püréhez akarom használni. Amikor a hús megpuhult, hozzáadom a tököt, elkeverem, és néhány percig hagyom őket együtt rotyogni, majd elzárom alatta a lángot.

És ha mindezt megfőztük, még mindig nem beszéltünk további ezer sütőtökös ételről, amiket szintén muszáj kipróbálni - szerencsére erre még lesz idő, a szezon egészen márciusig kitart.

Melyik a legjobb sütőtök?

Őszi zöldséges receptek

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!