5 tech tipp kamaszoknak karácsonyra

karácsony, tini, kamasz, ajándék
Vágólapra másolva!
Karácsonykor az ember sokszor gondban van az ajándékozással. A kamaszok esetében különösen nehéz a helyzet, hiszen gyerek- és felnőttkor közötti átmeneti időszakban gyorsan változnak a fiatalok, nehéz eltalálni, hogy mit is szeretnének. A tapasztalataink szerint viszont az elektronikai eszközöket többségük imádja.
Vágólapra másolva!

E téren pedig az Origo Techbázis igencsak otthonosan mozog. Van is néhány tippünk arra vonatkozóan, hogy milyen ajándéknak örülhet manapság egy kamasz. A válogatás során kiemelten törekedtünk arra, hogy szinte minden árkategóriát érintsünk. Így annak is tudunk hasznos tanácsokkal szolgálni, aki nem tud vagy akar különösebben sokat költeni ilyesmire.

Bluetooth fejhallgató

A fiatalok körében manapság igen népszerűek a Bluetooth technológiát támogató fejhallgatók. Ezek ugyanis így vezeték nélkül csatlakoztathatóak akár egy kompatibilis okostelefonhoz, tablethez, tévéhez, vagy számítógéphez, ami nagyon kényelmes módszer, hiszen nem kell a kábelekkel bajlódni. Ilyen eszköz vásárlásakor érdemes odafigyelni az akkumulátor üzemidőre, illetve ha van, akkor megadott frekvencia átvitel értékre. Ennek legalább 20 Hz és 20 000 Hz közé kell esnie, ilyenkor már jó eséllyel megfelelő lesz a hangminőség.

Apple AirPods (2019) Forrás: Apple

Az sem árt, ha van a terméken mikrofon, hiszen ez esetben telefonhívások lebonyolítására is alkalmas, valamint játéknál is jó szolgálatot tehet, ha a csapattársakkal kell kommunikálni.

Már 5-6000 forintos áron lehet egészen használható Bluetooth fejhallgatót vásárolni (Trust, Sencor), 10 000 forint környékén pedig olyan cégek is színre lépnek, mint a Sony, a Panasonic vagy a Sennheiser.

Az ő termékeik pedig abszolút jó minőséget produkálnak.

Játékkonzol

Biztosak vagyunk abban, hogy a játékkonzol egy igazi dzsóker, amelynek a legtöbb fiatal örülne. Viszont tény, hogy nem sok olyan masina van, amit valóban érdemes megvásárolni. Az úgynevezett retro konzolokat jobb el is felejteni. Ezek olcsók, azonban a játékok minősége mai szemmel már nem az igazi. Az ilyen masinákat azoknak az idősebbeknek készítik, akik párás szemmel idéznék fel 80-as, 90-es években lezajlott fiatalságuk szép napjait.

Nintendo Switch Forrás: langer hans / XDA Developers

Mi a következő gépeket ajánljuk, ha valaki ilyesmiben gondolkodik: Nintento Switch Lite, Nintendo Switch, Playstation 4, Xbox One, Xbox Series X. Az új Playstation, a Playstation 5 viszont nem biztos, hogy karácsony előtt elérhető lesz. Amennyiben igen, akkor természetesen az is ajánlott.

Ezek közül a legolcsóbb, a Nintendo Switch Lite már nagyjából 50 000 forintért elérhető.

Drón

Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a távirányíthatós repülő masinák. Ahogy mi látjuk, ezekért a kamaszok is oda vannak, úgyhogy egy ilyen szerkezet remek ajándék lehet. A kínálat hatalmas, az apró, lakásban is használható darabok már néhány ezer forintért beszerezhetőek. Azonban ezek inkább csak játékszerek, komoly, pontos vezérlést nem tesznek lehetővé. Viszont az igaz, hogy az alapok elsajátításához kiválóan alkalmasak.

A drónozás lehet olcsó játék, vagy komoly és drága hobbi is. Forrás: Lukas Bieri / Pixabay

A komolyabb, akár kültéren is bevethető termékek ára nagyjából 20 000 forint környékén kezdődik. E termékek között már akadnak olyanok is, amelyek rendelkeznek vállalható képminőséget produkáló kamerával. De arra is akad példa, hogy LEGO elemekből álló felépítménnyel varázsolható egyedivé egy ilyen repülő madárka. A határ pedig a csillagos ég: Vannak már több százezer forintba kerülő drónok is, amelyek programozhatóak, tele vannak extra funkciókkal, órákon át képesek a levegőben maradni, és döbbenetes videók készíthetőek a segítségükkel.

Mobil hangszóró

A kis méretű, kompakt, könnyű, hordozható, akkumulátoros Bluetooth támogatású hangszórók iszonyatosan népszerűek manapság a fiatalok között. Egy ilyen modellnek jó eséllyel mindenki örül, és már egész olcsón, néhány ezer forintért hozzá lehet jutni egy ilyen termékhez. A hangminőség terén sok különbség nincs köztük, és a hangerő terén is nagyjából ugyanazon szintet hozzák.

Biztos "nagyon aranyosat" akartak készíteni, de a végeredmény riasztó lett! Ha egy gyerek ezt meglátja megáll növésben. Forrás: Origo

A drágábbak már ellenállnak a víznek, pornak, akár párba is köthetőek, sőt van amelyik még világítani, villódzni is képes a zene ritmusára. Tehát tény, hogy a magasabb ár itt (is) hozzáadott értéket jelent, viszont az olcsóbbak is jól használhatóak. Mi ebben a termékcsoportban a következő márkákat ajánljuk jó szívvel: LG, Panasonic, JBL, Trust, Sharp, Marshall, Harman Kardon, Marshall, Philips. A vásárlás előtt érdemes kiemelt figyelmet fordítani az ár mellett az akkumulátor által biztosított üzemidőre is. Ez ugyanis alapvetően meghatározza egy ilyen jellegű termék használati értékét.

+1 Játékkuponok

Rengeteg fiatal van, aki szeret játszani számítógépen, konzolon vagy telefonon. De ez nem jelenti azt, hogy válogatás nélkül minden játéknak örülnek is. Szerintünk jobb egy konkrét ajándék helyett a választást rájuk bízni, amihez óriási segítséget nyújtanak az ajándékkuponok.

Ezek gyakorlatilag ugyanúgy működnek, mint egy "rendes", hagyományos boltban az ajándékkártyák, csak épp e kuponokat a Microsoft (Xbox), PS Store (PlayStation), Steam (PC), Google Play (Android mobil) vagy App Store (Apple mobil) nevű virtuális áruházakban lehet beváltani.

Természetesen több különféle összeg közül lehet választani, így mindenki a saját igényeihez igazíthatja, hogy mennyit akar ilyesmire költeni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!