Még idén befuthat a ROG Ally 2 kézikonzol

Asus ROG Ally
Igazából játékra a legalkalmasabb.
Vágólapra másolva!
Az ASUS indiai kirendeltségének egyik vezetője leplezte le a gyártó terveit.
Vágólapra másolva!

Nem volt teljesen sima az általunk is tesztelt ASUS ROG Ally tavaly nyári megjelenése, a kézikonzolnak álcázott windowsos számítógéphez jó néhány frissítést ki kellett adni, mire sikerült megtalálni az arany középutat a teljesítmény és a hőtermelés között, a melegedési probléma még egyes gamerek memóriakártyáit is tönkretette.

Még idén befuthat az ASUS ROG Ally 2 Forrás: ASUS

A napokban váratlanul kiderült, hogy nem kell sokat várni a kézikonzol második generációjára, ráadásul az információ közvetlenül az ASUS indiai leánycégének alelnökétől származik. Arnold Su egy prémium laptop indiai piacra dobása alkalmából rendezett sajtóeseményen újságírói kérdésre elmondta, hogy „rendkívül valószínű" a második generációs ROG Ally idei megjelenése, állítása szerint ezen megtartják majd a windowsos funkciókat, de sokkal inkább a gamingre fókuszálnak majd vele.

A gamingre való fókuszálás kiemelése érdekes egy kézikonzol esetében, a vezető potenciálisan arra célozhatott, hogy több specifikusan játékosok igényeit kielégíteni hivatott extra funkciót kínálhat. További érdekesség, hogy elégedett az első generációs modell teljesítményével a gyártó, csak Indiában olyan 70-80 ezer darab talált belőle gazdára.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!