Exatlon: Dombi Rudolf csalódott pár csapattársában

Nem népszerű a többi exatlonista körében, de bejöttek a számításai
Vágólapra másolva!
Kibeszélték a háta mögött, ez fájt neki.
Vágólapra másolva!

Ma folytatódik az Exatlon, és ez már tényleg a célegyenes, hamarosan eldől, ki viszi haza a 20 millió forintos fődíjat. Időközben a forgatás véget ért, a versenyzők már Magyarországon vannak, de természetesen nem árulhatják el, ki nyert. Viszont van idejük visszanézni pár adást, elolvasni néhány korábbi cikket, és persze a családtagok, barátok is beszámolnak pár dologról, amiről nekik ott kinn fogalmuk sem volt – hiszen el voltak zárva minden hírforrástól, nem tévéztek, nem rádióztak.

Már ott van a legjobb nyolcban Forrás: TV2

Dombi Rudolf, a pirosak csapatkapitánya nem örült annak, amit látott. „Eddig csak a szeretteimmel töltöttem az időt, és egyetlen adást néztem meg, de látom, hallom, hogy egymás szapulása ment a háttérben, ami számomra döbbenet” – háborgott a Borsnak a sportoló.

Aki keveset fut, annak rossz

Dombit főleg az utóbbi pár adásban beszélte ki Gelencsér Timi és Rákóczi Reni, akik azt nehezményezték, hogy Dombi leginkább a saját statisztikájával törődött, nem a csapat érdekelte valójában.

„Nem esik rosszul, de jobb lett volna, ha ez szemtől szembe történik. Az egyenes beszéd híve vagyok, a sutyorgók önmagukról állítottak ki bizonyítványt” – vélekedett az olimpikon.

„Hogy szándékosan keveset futottam volna, az pedig butaság, és egész egyszerűen nem igaz. Hiszen aki keveset fut, kiesik a ritmusból, és ez egyáltalán nem jó, rontja az esélyeit” – tette hozzá.