Ígéretet tett Gesztesi Károlynak utolsó szerelme

Gesztesi Károly
Vágólapra másolva!
Gesztesi Károly utolsó szerelme, Mattesz Csilla mesélt arról, hogy miként telnek a mindennapjai, több mint egy évvel a színész halála után.
Vágólapra másolva!

Több mint egy évvel Gesztesi Károly halála után sem enyhül a fájdalma Mattesz Csillának, aki a színész utolsó párja volt, egyébként 25 éve ismerték egymást.

"Nincs olyan nap, hogy Karcsi ne jutna eszembe. Jön a jó idő, és áprilisban szeretnék a születésnapjára egy megemlékezést szervezni, amennyiben a járványhelyzet is ezt megengedi, hiszen az emberek nagy része nem tudott tőle elköszönni. Nekem nemcsak lelki társam volt, barátként is számíthattam rá. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék Karcsira, az emlékei mindig velem vannak" – mondta a Borsnak az úszónő.

Gesztesi Károly Forrás: TV2

"Elmondhatatlanul hiányzik, de megtalálom a mindennapokban a boldogságomat, mert terapeutaként gyerekeket gyógyítok. Az életem a munkám, a lányom és az unokám, akik vigaszt nyújtanak nekem, és minden szabadidőmet velük töltöm. Sajnos most az uszodák zárva vannak, pedig vízben fejlesztem a gyerekeket, de amit tudok, online vagy a szárazföldön oldom meg. Megígértem Karcsinak, hogy megírom azt a könyvet, ami által átadhatom a módszereimet a fiataloknak, a szakmának. Ezen dolgozom, amikor csak tudok" – tette hozzá.