Berki Krisztián: Egy nap négyszer válunk, és hatszor békülünk ki

Berki Krisztián, Berki Mazsi
Vágólapra másolva!
Bár Berki Krisztián nagyon örül annak, hogy újabb lánnyal bővül a családja, a jövőben mindenképp szeretne egy kisfiút is, aki továbbviszi a Berki nevet.
Vágólapra másolva!

"A megismerkedésünk után Mazsi nagyon szeretett volna gyermeket, én kivártam egészen eddig a pillanatig.

Ugyanis egy nap négyszer válunk, és hatszor békülünk ki. Lehet, hogy Natikával együtt szeretnék majd három gyermeket. Most jöhet az első szerelemgyerekünk, utána pedig jöhet egy királyfi, egy trónörökös" - mondta.

Forrás: instagram.com/berkikrisztian

Ami a hormonváltozást illeti, Berki Mazsi elárulta a Borsnak, hogy valóban elég erős a hangulatingadozása, van, hogy teljesen indokolatlanul elsírja magát. "Ahogy mondani szokták, egyszer fent, egyszer lent! Előfordul, hogy úgy fáj a derekam, hogy azon kacagnom kell, röhögőgörcsöt kapok, majd a következő pillanatban a semmitől elsírom magam a kanapén. Így hát valóban előfordul, hogy egy nap négyszer is elválunk, ráadásul olyan badarságok miatt, hogy másnap megkérdezem magamtól: hogy lehettem ilyen hülye?" - vallotta be.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!