Kiderült, már egy éve együtt van Kollányi Zsuzsi és sztárséf szerelme

Kollányi Zsuzsi és Bóza Roland
Kollányi Zsuzsi és Bóza Roland
Vágólapra másolva!
Mindketten nehéz évet tudhatnak maguk mögött, de a boldogság így is messziről látszik Kollányi Zsuzsin és Bóza Rolandon, hiszen úgy turbékolnak, mint a tinédzserek - írta a Bors.
Vágólapra másolva!

Aki rájuk néz, azonnal látja, hogy minden rendben van köztük, épp olyan, mintha ezer éve dúlna köztük a szerelem, de nem datálható olyan régre Kollányi Zsuzsi és Bóza Roland első találkozása, ami ráadásul egy műsornak volt köszönhető.

A legutóbbi Konyhafőnök VIP-ben szerepeltem 2022-ben, és Roli volt az egyik felkészítő séf, mivel ő nyerte a verseny 2021-es civil évadát. Első látásra bizsergés volt, aztán szépen lassan kialakultak a dolgok, de már az első találkozásnál éreztük, hogy ebből valami komoly is lehet - mondta Zsuzsi a hot! magazinnak.

Kölcsönös szimpátiából vonzalom

A második találkozáskor elhívtam kávézni - mesélte Roland. Szerintem a második randink óta mondható, hogy kapcsolatocskánk van, ennek szerintem lassan egy éve, de fontos leszögezni, hogy nem voltunk már párkapcsolatban, amikor összejöttünk.

Van köztünk 100 kilométer távolság, Zsuzsi mellett három, mellettem pedig egy gyerek, emellett ott van még a válás, ami folyamatban van mindkettőnknél, plusz az üzletek. Amennyi időt beleteszünk abba, hogy mi egymással tudjunk találkozni, arra lehet mondani, hogy minden erőnket bevetjük azért, hogy együtt tudjunk lenni, sőt mindent megteszünk azért, hogy ez olyan kapcsolat legyen, ami jó, ne pedig csak arról szóljon, hogy együtt vagyunk, és kész, nem történik semmi.

Ez tetszett meg nekik a másikban

Az első benyomás mindig fontos a felek számára, Zsuzsi és Roland pedig azt is elárulták, hogy mi tetszett meg nekik a másikban.

"A melegség, ami áradt belőle, meg az, hogy gyönyörű. Nyilván a belső értékeket nem tudtam figyelembe venni elsőre, így megpróbáltam külsőleg szemügyre venni, de mindenképpen szerettem volna megismerni" – mondta a séf.

"Nekem a tekintete. Nagyon mosolygós, játékos tekintete van, és ott kíváncsivá tett. Mindig azt éreztem, hogy sokkal többet mond, mint amennyit a szájával beszél, ezért kíváncsi lettem a mondanivalójára" - mondta Zsuzsi.