Hatalmas, drága terepjárót és luxusutat kapott ajándékba Jákob Zoltán egy munkatársa

bachelor
Vágólapra másolva!
A Nagy Ő a kemény munkát tiszteli, ezért a kollégáit mindig megjutalmazza.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, a legutóbbi Nagy Ő, Jákob Zoltán bemutatta Paprikaföldektől a hétcsillagos életig című könyvét, amelyben azt osztotta meg, hogy miként vált önerőből milliárdossá, egyfajta receptet kínált a sikerre. Sokan számítottak rá valószínűleg, hogy a nagy eseményre új barátnője, a Nagy Őben kiválasztott Betti is elkíséri, a nő azonban csak az Instagramon ajánlgatta a programot, egyébként nem volt jelen. Hogy miért, arról itt olvashat.

tv2

A Nagy Ő a sajtóeseményen azt is elárulta, szigorú főnök volt korábban, azonban úgy tűnik megenyhült az évek alatt. "Olyan szempontból szigorú vagyok, hogy visszacsatolok mindig. Annyi változott, hogyha valami nem jó akkor már nem annyira fakadok ki, mint régen. Most azt látom, hogy semmiképp nem hatékonyabb a pozitív visszacsatolás, de van annyira hatékony, mint a negatív."

A kemény munkát tiszteli, ezért a kollégáit mindig megjutalmazza. Közös, céges utakat is szokott szervezni, például a Seychelle-, vagy a Maldív-szigetekre. Sőt, arra is volt már példa, hogy egyik kollégája hatalmas Mercedes terepjárót kapott, miután 10 éve dolgozik neki - írta a Ripost.