Molnár Áron megtalálta a méltó ellenfelét a Sztárboxban: össze tudott verni egy nála 10 kilóval könnyebb embert

Sztárbox
Vágólapra másolva!
Talán még a The Voice-nál is nagyobb szégyen volt az RTL Klub számára a legnagyobb dobásuknak szánt trash-műsor, ami végre lekerült a csatornáról, ugyanis vasárnap volt a döntő, nem lesz többet képernyőn a kritikán aluli, primitív és trágár Sztárbox, ami ellen nem győzött eljárást indítani a Médiatanács. A műsor alacsony színvonala már akkor garantált volt, amikor a hülyére vert Nagy Ervinre, vagy a rikácsoló Molnár Áronra alapozták a nézettséget, ami önmagában szégyen, ha egy kereskedelmi tévének ez lenne a legfontosabb műsora. A magát Noárnak hívogató, a Vígszínháztól is elzavart "színész" és baloldali aktivista egy nála közel 10 kilóval könnyebb versenyzőt kapott, akit persze meg tudott verni. Bravó, RTL Klub!
Vágólapra másolva!

Végre megszabadultak a nézők az RTL Klub kanálisműsorától, melyet baloldali propagandistákkal próbált megölteni a csatorna, végül nem is jártak sikerrel, ugyanis egy nézhetetlen bohóckodás volt az egész, amiben folyton húzták az időt, ugyanis a hosszú órákig tartó műsorban volt, hogy egy órát kellett várni a következő, néhány percig tartó primitív verekedésre. A Médiatanács több vizsgálatot is indított a trágár, erőszakos trash-műsor miatt, hiszen még a megfelelő korhatárbesorolást sem tudták eltalálni a csatornánál, vagy csak nem érdekelte őket, hogy kiskorúaknak sugároznak erőszakos tartalmat főműsoridőben.

Sztárbox Forrás: Origo

Persze, a csatorna sorozatos bukásaiért hamar találtak egy bűnbakot is, így hosszú évek után kirúgták az RTL Klub szórakoztató műsorokért felelős igazgatóját, Herman Pétert, aki hivatalosan közös megegyezéssel távozott, de nyilvánvaló, hogy az RTL Klub idei történelmi bukása, a Voice és a Sztárbox megalázó kudarcai miatt zavarták el.

A nézhetetlen, erőszakos és primitív műsor ellen nem csoda, hogy folyamatosan eljárásokat indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, hiszen olyan jelenetek voltak benne, mint Kabát Péter válogatott focista eszméletlenre verése, aki csak orvosi segítség után tért magához a ringben, de a bukott híradósuk, Szabados Ágnes kontaktlencséjét is sikerült kiütni.

Néhány női celeb is vállalta a bohóckodást az RTL Klub trash-műsorában Forrás: Sztárbox Instagram

Ha ez még nem lett volna önmagában elég, korábban a Fluor Tomi nevű celeb, aki vendégként vett részt a nézőtéren, azt ordibálta élő adásban: "Mindent megb*szunk!", ezt is a vizsgálja a Médiatanács, amelynek rengeteg dolga akadat az RTL Klub kritikán aluli, trágár műsora miatt az elmúlt pár hétben.

Bár vasárnap véget ért a Sztárbox nevű szégyenműsor, a csatornánál ezek után sem lehetnek nyugodtak, hiszen az NMHH-vizsgálat még tart, és az utolsó adás sem ment le hibák nélkül.

Véget ért az RTL Klub primitív műsora, jó sok pénzbírságra számíthat miatta a csatorna Forrás: Sztárbox Instagram

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!