Senkinek sem kell az áramlopásért elítélt Lagzi Lajcsi több milliárdért kínált birtoka

Lagzi Lajcsi
Vágólapra másolva!
A trombitásnak nem sikerül megszabadulnia milliárdokat érő mocsai kastélyától.
Vágólapra másolva!

Lagzi Lajcsi birtoka már nem egyszer került eladósorba, de eddig még senki nem vette meg.  Az összesen 13 ezer négyzetméteren elterülő birtokot először 7 évvel ezelőtt 2,5 milliárd forintért hirdették meg, ám az értékesítést jó időre fel kellett függeszteni, miután a kúriát bűnügyi zár alá vették. 2022-ben Lagzi Lajcsi már nagyjából 3,6 milliárd forintot szeretett volna kapni érte, de továbbra sem tolongtak érte a vevők. A gyenge érdeklődés után a zenész úgy határozott, inkább feldarabolja a birtokot: 8 ezer négyzetmétert megtartott magának, a többi részét pedig – kisebb területekre osztva – 60, 165, valamint, 235 millió forintos irányáron hirdette. Az utóbbi összegért egy 420 négyzetméteres vadászházat árusított, ahol maga a trombitás is sokáig élt.

A magazin értesülése szerint jelenleg 4,9 milliárd forintért árulja a majorságot Lagzi Lajcsi.

A főépület egy 1868 négyzetméteres, 33 szobás, 22 fürdőszobás luxusingatlan. A kastélyban fellelhető:

  • képgaléria,
  • kandallóval ellátott nappali,
  • házi könyvtár,
  • étkező,
  • gourmet-konyha,
  • kamra,
  • veranda,
  • zongoraszoba,
  • társalgó,
  • melegítő konyha,
  • valamint külön személyzeti fürdőszoba és mosdó is.

A birtok területén van még egy fűtött udvari medence, zeneszoba és egy sportterem is. És nem szabad megfeledkezni a pihenőházról, a stúdiószobáról, a 10 beállásos garázsról, az őrtoronyról, a személyzeti, gazdasági épületről, a portáról és a szibériai rönk vendégházról - írja a Story.