Pornókeresési szokásairól beszélt a világhírű énekesnő

Lily Allen
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Lily Allen azt kéri, hogy mobiltelefonjával együtt temessék el, nehogy valaki utánanézzen szokásainak.
Vágólapra másolva!

Az énekesnő egy podcastben beszélt arról, mire keres rá a neten: elmondta, hogy azt szeretné, ha a mobiltelefonjával együtt temetnék el, hogy ne derüljenek ki "sötét pornós szokásai."

Lily Allen új frizurával
Fotó: AFP

A műsorban arról kérdezték, kissé bizarr módon, hogyan szeretne meghalni, vajon hova kerülne (mennyország vagy pokol) és kire hagyná a földi dolgaikat – írta a Lad Bible. Lily Allen ekkor közölte, hogy az összes Apple-készülékét temessék el vele, mert semmiképp nem szeretné, ha kiderülnének a Google-keresési előzményei, illetve a pornófogyasztási szokásait is inkább titkolná. Szexet akkor néz mobilon vagy tableten, amikor a gyerekek az apjuknál vannak.

Az összes többi holmiját természetesen a gyerekeire hagyja, ha úgy adódik – magyarázta az énekesnő.

Két lánya van

Lily Allen és Sam Cooper 2010 decemberében eljegyezték egymást a Bali szigetén töltött karácsonyi vakációjukon. 2011. június 11-én összeházasodtak a gloucestershire-i Cranhamben, a Szent Jakab templomban. Az énekesnő felvette a Lily Rose Cooper nevet.

2011. november 25-én született meg első kislányuk, Ethel Mary, majd 2013. január 8-án megszületett második gyermekük, Marnie Rose. 2016-ban a popsztár elvált férjétől.

Később új partnere lett: Lily Allen és David Harbour alig kapták meg a házassági engedélyt, másnap rögtön össze is házasodtak Las Vegasban. Hivatalosan az eljegyzésüket sem jelentették be, a gyűrűt azonban már egy 2020. májusi Instagram-posztban kiszúrták a rajongók. Az énekesnő és a színész egyébként 2019-ben jöttek össze, az év meglepetéspárosa voltak.

Karrierje 2002-ben kezdődött

Allen sikeres énekesnő, első lemeze 2,6 millió példányban kelt el világszerte, Grammy-díjra is jelölték; Harbour pedig a Stranger Things seriffjeként lehet ismerős, a szerepéért Golden Globe-ra és Emmyre jelölték.

Zenéjéit az EMI, a Regal és a Parlophone adta ki. Leghíresebb dalai a Smile és az LDN. Szülei Keith Allen színész, humorista és Alison Owen filmproducer. Smile című dala 2006. júliusában első helyet ért el a UK TOP 40 listáján.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!