Kimerültség és hasfájás is utalhat nem-alkoholos zsírmájra

rost
A megfelelő rosbevitel jótékony hatást gyakorol az egészség fenntartására
Vágólapra másolva!
A nem-alkoholos zsírmáj egy átfogó kifejezés arra az állapotra, amelyben az alkohol károsító hatása nélkül rakódik le túl sok zsír a májsejtekben. Az elsősorban a nyugati életvitelt kísérő jelenség okaira, rizikófaktoraira és felismerésének jelentőségére dr. Németh Alíz a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus hívta fel a figyelmet.
Vágólapra másolva!

Az általános tünetekre is fel kell figyelni

Amerikai felmérések szerint a nem-alkoholos zsírmáj olyan elterjedt betegség, hogy a népesség negyede küzd vele. Veszélye elsősorban abban áll, hogy kezeletlenül kialakulhat belőle a nem-alkoholos steatohepatitis, vagyis májgyulladás. Ennek későbbi fázisa a fibrózis, amikor az állandósult gyulladás miatt hegszövet jelenik meg a máj körül és a közeli erekben, de a szerv még képes normálisan funkcionálni. A legsúlyosabb állapot a májcirrózis, amely hosszú évek zsugorodása, hegesedése következtében alakul ki, és jelentősen hozzájárul a májelégtelenség és májdaganat kockázatához. Ez a folyamat nagyon hasonló az alkohol okozta májkárosodáshoz.


- A nem-alkoholos zsírmáj egyik legnagyobb veszélye, hogy nem feltétlenül okoz panaszt, illetve, ha mégis, akkor meglehetősen általánosakat. Mindenesetre az indokolatlan kimerültség és a has jobb felső részén megjelenő fájdalom, diszkomfort érzet mindenképpen olyan tünet, aminek okát ki kell vizsgálni – hangsúlyozza Németh doktornő.

– Ha az állapot már előrehaladottabb, a tünetek is kifejezettebbekké válhatnak, a beteg felfigyelhet a felpuffadt hasra, a bőrfelszín alatt megvastagodott erekre, a kipirosodott tenyerekre, a bőr és a szemfehérje sárgaságára, valamint kimutatható a megnagyobbodott lép is.

A leggyakrabban nincs magának a zsírmájnak észlelhető tünete. Részjelensége a jellegzetes centrális típusú – hasra lokalizálódó – elhízásnak. Előrehaladt állapotban (főleg már jelentős fibrózis esetén) okozhat általános tüneteket, mint gyengeség, fáradékonyság, a terhelhetőség csökkenése. Ritkán hasi vagy jobb bordaív alatti fájdalommal jár. Forrás: https://bhc.hu/betegsegek/zsirmaj/

Az elhízás és a cukorbetegség is rizikófaktor

Bár a zsírmáj kialakulásának pontos mechanizmusát még vizsgálják – egész pontosan azt, hogyan és miért alakulhat ki belőle cirrózis -, abban egyetértés van a szakértők közt, hogy vannak kiinduló okok, amelyek erősen hajlamosítanak a zsírmáj betegségre. Elsősorban ilyen a túlsúly és az elhízás – a kettő közt a felhalmozott zsír mennyisége a különbség.
Ide sorolható még az inzulin rezisztencia, a magas vércukorszint és a 2-es típusú cukorbetegség – amelyek az anyagcsere betegség különböző stádiumai. Ugyancsak erős hajlamosító tényező a magas vérzsírszint, különösen a triglycerid emelkedett szintje.
A fő okokon kívül vannak más rizikófaktorok is, mint például a magas koleszterinszint, a metabolikus szindróma, a policisztás ovárium szindróma, a pajzsmirigy alulműködés, az agyalapi mirigy alulműködése és az alvási apnoé.

- Az ilyen jellegű egészségi problémák erősen valószínűsítik a zsír lerakódását a májban. Ez a felesleges zsír az, ami beindíthat egy gyulladási folyamatot, utat nyitva az esetleges későbbi szövődményeknek

– ismerteti dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus. – Éppen ezért nagyon fontos a zsírmáj korai felismerése, ami a laborvizsgálat után máj szerkezeti vizsgálattal történhet. Ez tulajdonképpen egyfajta fájdalmatlan hasi ultrahang, amivel néhány perc alatt nagyon pontosan meg tudjuk határozni, milyen mértékű a máj szerkezeti átépülése, és pontosan mekkora a máj zsírtartalma. Az eljárás során az ultrahanghullám terjedése, visszaverődése adja az információt a máj rugalmasságáról, esetleg hegesedéséről és egyidejűleg a zsírosodás mértékéről.

A zsírmáj betegségnek két típusa közül a nem-alkoholos zsírmáj az, amelynek elsődleges rizikófaktora az elhízás, ebből következően pedig kezelésének alapja a megfelelő étrend. Forrás: https://www.hepatologiaikozpont.hu/hirek/12-etel-ami-hasznos-a-zsirmaj-kezeleseben

A megelőzés és a kezelés alapja is az életmódváltás

Akár a zsírmáj megelőzéséről, akár annak kezeléséről van szó, a legfontosabb lépéseket a páciensnek kell megtennie, természetesen a szakorvos, és ideális esetben dietetikus, mozgásterapeuta közreműködésével. A cél túlsúly esetén az egészséges testsúly visszaszerzése, valamint testsúlytól függetlenül a kiegyensúlyozott táplálkozás és rendszeres testmozgás beépítése az életmódba. Nem érdemes extra gyors eredményekkel kecsegtető, 3 hétig tartó diétákba kezdeni, hiszen azok sem az egészségnek nem tesznek jót, sem tartósságuk nem garantált, sőt, kifejezetten nagy a jojó-effektus valószínűsége. Viszont a gondosan felépített, lassabb, személyre szabott életmódváltás nem csak a túlsúlytól szabadíthat meg, de a koleszterinszinttől a vérnyomásig, az alvástól az mozgásszervi problémákig, szinte minden egészségi mutatón képes javítani.

(Forrás: Hepatológiai Központ (www.hepatologiaikozpont.hu))

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!