Megnőtt a farkasok száma Németországban

farkas
Vágólapra másolva!
Jelentősen megnőtt a farkasok száma Németországban: a hivatalos adatok, amelyek az áprilisban záródó egy évet rögzítik, 157 falkát regisztráltak, 27 párt és 19 magányos egyedet.
Vágólapra másolva!

Az adatokat a német Természetvédelmi Szövetség (BfN) és a Szövetségi Dokumentációs és Tanácsadó Központ (DBBW) ismertette csütörtökön.

Az egy évvel korábbi vizsgálat 131 falkát, 45 párt és 9 magányos egyedet rögzített. A mostani jelentés szerint a legtöbb - 49 - falka Brandenburg szövetségi állam területén él, ezt követi Alsó-Szászország 35 falkával és Szászország 29 falkával.

A regisztrált egyedek közül legalább 403 felnőtt példány. Összesen 138 kimúlt állatot találtak, legtöbbjüket, 107 farkast közutakon történt baleset ölt meg.

Forrás: Pexels.com

A Természetvédelmi Világszervezet (WWF) szerint a farkaspopuláció mérete arra utal, hogy szükség van Németországban az állatállomány farkasok elleni fokozott védelmére. A DBBW közlése szerint 2020-ban 942 ismert esetben támadtak farkasok haszonállatokra, míg egy évvel korábban 886 esetben. Csaknem 4000 tenyészállat múlt ki, sérült meg vagy tűnt el ennek következtében.

Azok a német szövetségi államok, ahol farkasok élnek, összesen 9,5 millió eurót (3,4 milliárd forintot) költöttek a haszonállatok védelmére és kártérítésre.

(MTI/dpa)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!