Eddig nem látott térképet közöltek a Marsról

Mars
A kínai űrszonda a Mars egész felszínét feltérképezte ( a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
A kínai űrkutatás napja alkalmából hétfőn a kelet-kínai Hefeiben bemutatták az első nagy felbontású színes Mars-térképet, amely a Tienven-1 marsszonda felvételei alapján készült.
Vágólapra másolva!

A vörös bolygóról készült, 76 méteres térbeli felbontású színes térképet a Kínai Nemzeti Űrhivatal (CNSA) és a Kínai Tudományos Akadémia (CAS) tette közzé.

A Mars körül keringő Tienven-1 misszió kamerája nyolc hónap alatt - 2021 novembere és 2022 júliusa között - 284 felvételt készített, amelyek a Mars teljes felszínét lefedték. A Földre továbbított felvételek alapján több mint 14 ezer kép feldolgozásából született a bolygó színes térképe - számolt be róla a kínai állami CGTN médiavállalkozás angol nyelvű hírcsatornája.

A Marsról készült nagy felbontású képek segítségével a kutatók számos helyszínt azonosítottak, ezek közül 22 helyszín százezernél kisebb lakosságú kínai településekről kapta a nevét a Nemzetközi Csillagászati Unió szabályainak megfelelően. A Tienven-1 Mars-szondát 2020 júliusában indították útnak, és 2021 februárjában lépett Mars körüli pályára. A küldetés Csu-zsung marsjárója 2021 májusában landolt a bolygón, és kezdte meg működését.

Forrás: CNSA

A rover a tervezett tudományos kutatási feladatainak teljesítése után is folytatta bolygó felfedezését, 358 marsi nap alatt 1921 métert haladt, és jelenleg alvó üzemmódban van. A Mars körül keringő kínai űrszonda a CNSA közlése szerint már több mint ezer napja végez tudományos kutatásokat és gyűjt adatokat a bolygóról.

A kínai Tienven-1 sikeres küldetése előtt amerikai és orosz űrjármű is landolt már a Marson, emellett India, az Európai Űrügynökség (ESA) és az Egyesült Arab Emírségek űrszondái is a bolygó körül keringenek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!