Gyógyszerhiány: hogyan maradjunk szorongásmentesek?

fájdalomcsillapító, gyógyszer, mellékhatás
Illusztráció
Vágólapra másolva!
A gyógyszerekre laikusként hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint mindig elérhető és hozzáférhető készítményekre, időről időre azonban egy-egy, akár sok beteg által alkalmazott vényköteles gyógyszer időszakos hiánya rámutat ennek ellenkezőjére. Egy adott gyógyszer elérhetetlensége esetén a háziorvosnak és a patikusnak is van mozgástere alternatívákat keresni, de a pácienseknek is fontos figyelniük arra, hogy időben jelezzék, ha kifogynának a receptre írt és rendszeresen szedett gyógyszerükből – tájékoztatta szerkesztőségünket pénteken a Pécsi Tudományegyetem (PTE).
Vágólapra másolva!

Megváltozhat egyes inzulintartalmú készítmények elérhetősége

Ahogy arra a PTE sajtóközleménye rámutatott, idén áprilisban sajtóhírek szerint átmenetileg hiánycikké vált egy sokak által szedett, vényköteles, klonazepám hatóanyagú gyógyszer, amelyet többek között

epilepszia, pánikbetegség és egyéb szorongásos kórképekben alkalmaznak, és ezzel párhuzamosan pedig helyettesítő terméke is korlátozottan volt elérhető.

A helyzet csupán időlegesen állt fenn, azonban több kérdésre is rávilágított a gyógyszerellátással kapcsolatban. Most pedig friss hír, hogy júliustól megváltozhat egyes inzulintartalmú készítmények elérhetősége.

Egy adott gyógyszer elérhetetlensége esetén a háziorvosnak és a patikusnak is van mozgástere alternatívákat keresni, de a pácienseknek is fontos figyelniük arra, hogy időben jelezzék, ha kifogynának a receptre írt és rendszeresen szedett gyógyszerükből Forrás: PTE/Juhász Balázs

– mondta el dr. Vida Róbert, a PTE Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerészeti Intézetének egyetemi adjunktusa. – A tudományos szakirodalomban megjelenő cikkek növekvő száma mellett a sajtó és közvélemény is egyre többször foglalkozik a témával, valamint a betegekhez, hozzátartozó gyógyszerkiváltókhoz is eljutott a probléma.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a helytelen, szakmai alapokat nélkülöző, szenzációhajhász cikkek akár el is mélyíthetik a problémát, pánikszerű felvásárláshoz is vezethetnek, fokozva a hiányt.

A gyógyszerellátási lánc ugyanis nem tud azonnal reagálni a helyzetekre a sok szabályozott és minőségbiztosított folyamat miatt,

amely biztosítja, hogy megfelelő minőségű gyógyszerek és egyéb termékek kerüljenek a gyógyszertárakba.

Mi a teendő, ha nem elérhető az adott gyógyszer?

Az egyetem rámutatott, hogy Dr. Vida Róbert véleményét a közforgalmi gyógyszerellátásban dolgozó dr. Kónyi Csongor szakgyógyszerész is osztja, szavai szerint gyógyszerhiány esetén is szakemberektől és hiteles forrásból tájékozódjunk.

De felteszik a kérdést: mi a teendő, ha nem elérhető az adott gyógyszer?


Időszakos gyógyszerhiány csak a globálisan, világszerte gyógyszerhiánnyal érintett gyógyszerek esetén érzékelhető, a hiányhelyzetek jelentős része (több, mint 80%) kezelhető:

  • generikus helyettesítő gyógyszerrel;
  • terápiás váltással melyet a gyógyszerész a kezelőorvossal és beteggel együttműködésben tud megoldani, és így a gyógyszeres terápia zavartalanul folytatódhat.

A gyakorlatban ennek kivitelezését több tényező is befolyásolhatja. A generikus gyógyszerhelyettesítést nagyban akadályozzák az esetleges tévhitek jelenléte, mellyel kapcsoltban érdemes megkérdezni gyógyszerészüket, kezelőorvosukat.

dr. Vida Róbert, a PTE Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerészeti Intézetének egyetemi adjunktusa Forrás: Origo

– tette hozzá Dr. Vida Róbert. – Ezzel akár több sikertelen kiváltás és az ország végig járása is megspórolható a beteg vagy hozzátartozó részéről.

Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy nem minden esetben van lehetőség gyógyszerhelyettesítésre, pszichiátriai betegségben szenvedők esetén például a megszokott gyógyszeres terápiához ragaszkodik mind az orvos, mind a gyógyszerész. Ilyen esetben

nagy körültekintéssel és betegedukációval kell megkezdeni az esetleges terápiamódosítást.

Ezért is teremtett olyan nehéz helyzetet a különböző pszichiátriai kórképek kezelésére szánt gyógyszerek globális hiánya.

Nem látja, hogy elérhető-e egy adott gyógyszer

Ahogy azt a szakemberek hangsúlyozták, a háziorvos a felírás pillanatában nem látja, hogy elérhető-e egy adott gyógyszer.

– mutatott rá dr. Princz János háziorvos, a Praktizáló Orvosok Baranyai Megyei Szövetségének elnöke, a PTE Általános Orvostudományi Kar Alapellátási Intézetének intézeti főorvosa. – Nagy igény volna pedig arra, hogy a háziorvos már a felírás pillanatában jelzést kapna arról, hogy problémás az adott gyógyszer beszerzése, így jó eséllyel tudnának alternatívával szolgálni.

dr. Princz János háziorvos, a Praktizáló Orvosok Baranyai Megyei Szövetségének elnöke, a PTE Általános Orvostudományi Kar Alapellátási Intézetének intézeti főorvosa Forrás: PTE

Hozzátette: egyes gyógyszerfelíró programok már képesek ugyan kijelezni a gyógyszerek elérhetőségét, de ez még nem minden családorvosi rendelőben érhető el.

Véleménye szerint előállhat az a helyzet is, hogy a páciens kórházi kezelésből érkezik, ahol olyan gyógyszer felírását javasolták, amelyről tudott, hogy nem, vagy csak rendkívül nehezen érhető el.

A háziorvosnak ilyenkor módja van a gyógyszerek hatóanyagainak anatómiai, terápiás és kémiai osztályozási rendszerén, az úgynevezett ATC-csoporton belül helyettesítő terméket keresnie.

A drágább készítmény jobb, mint a helyettesítés hiánya?

A főorvos kifejtette azt is, hogy sürgős esetben az ügyeletes orvos is fel tudja írni a szükséges gyógyszert, ez esetben viszont érdemes többletköltséggel is számolni. Mint mondta, az is fontos, hogy páciens is partner legyen és szem előtt tartsa, hogy meddig elég neki a rendszeresen szedett gyógyszer, ne várja meg, míg már nincs belőle.

– fogalmazott dr. Princz János. – Sokakat úgymond „rajtafelejtenek" az ilyen szereken, azaz a szükségesnél tovább szedik őket; ez sajnos idővel addikcióhoz is vezethet, és egyre bajosabb lesz levenni a beteget a nyugtatóról.

Illusztráció Forrás: ANP via AFP/"Richard Brocken"

Ahogy hangsúlyozta, a háziorvosoknak törekedniük kell arra, hogy rendszeresen monitorozzák a betegeiket, figyelve, hogy ténylegesen indokolt-e a feszültségoldók szedése.

– véli dr. Vida Róbert. – A támogatási kategóriák és hozzáférhetőség, az alternatív drágább készítményekhez nyújtott támogatás felülvizsgálata és megoldása szintén hozzájárulna a hiányok megfelelő kezeléséhez, csökkenthetné a betegek terheit és elősegítené a generikus helyettesítés megvalósulását.

A PTE Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerészeti Intézetének adjunktusa szerint továbbá

hasznos volna a hatóanyag alapú gyógyszerfelírás ilyen esetekben is, azaz a recepten a hatóanyag neve szerepelne,

nem pedig egy konkrét gyógyszeré, így nagyobb lenne a mozgástér, és a betegek nagy része is könnyebben fogadná így a helyettesítést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!