Döbbenetes dolog történt a robbanásveszélyes ördög-üstökössel, az egészet felvette a NASA

Az "ördög üstököse", a 12P/Pons-Brooks
Fotó: Sky & Telescope
Vágólapra másolva!
Nemrég egy váratlan és nagy erejű koronakidobás csapódott be a 12P/Pons-Brooks üstökösbe, aminek következtében az "ördög üstököse" rövid időre elvesztette a farkát – a NASA űrszondája pedig a szerencsének köszönhetően megörökítette a ritka jelenséget.
Vágólapra másolva!

Lenyűgöző felvételen az ördög üstököse


A robbanásveszélyes 12P/Pons-Brooks "ördög-üstököst" egy, a Napból érkező gigantikus plazmahullám találta telibe ami – átmenetileg-, elfújta az üstökös csóváját. A NASA űrszondája felvette ezt a ritka kozmikus eseményt, a felvételen még a távoli Jupiter is jól látható. A ritka felvételt lentebb beágyazva tekinthetjük meg.

 A 12P/Pons-Brooks (12P) üstökös egy zöldes színű úgynevezett kriovulkáni kométa, amelynek 17 kilométer átmérőjű a magja. A kirovulkanikus égitest időnként kitör, és jeges gáz-por keveréket lövell a bolygóközi térbe. 

Erre a jelenségre leginkább akkor kerülhet sor, amikor az üstökös közel kerül a Naphoz, 

és a napsugárzás felmelegíti az égitest jeges magját. Amikor ez bekövetkezik, az üstökös kómája, vagyis a magot körülvevő gáz és porfelhő kitágul és sokkal fényesebbé válik. A múltban megfigyelték, hogy ez a kifényesedő felhő két ágra oszlott, így az üstökösön egy "szarvpár" képződött, erről kapta egyébként a baljós csengésű becenevét is. A legutóbb észlelt kitörésnél azonban nem alakultak ki a híres szarvak.


71 év múlva lehet újra ilyen, mint amit megörökített a NASA űrszondája


A 12P nagyjából 71 évente kerüli meg a Napot egy erősen elnyújtott elliptikus pályán. Ennek következtében az üstökös keringési idejének nagyobb részét a Naprendszer külső vidékén tölti, távol a földi teleszkópoktól. A 12P/Pons-Brooks jelenleg a Naphoz közel jár, április 21-én volt perihéliumban, vagyis ekkor került legközelebb a központi csillagunkhoz. Miután megkerülte a Napot, visszaindul a Naprendszer peremvidéke felé – ha csak nem szaggatja darabokra a közeli találkozó miatt a Nap gravitációs ereje.

A kettős csóva ugyan szokatlan, de nem egyedülálló jelenség. Ilyennel rendelkezett az 1997 márciusában Naphoz közel került Hale-Bopp üstökös is
Fotó: Unistellar

 Április 12-én hatalmas plazmafelhő érte el az üstököst, egy nagy erejű koronakidobódás (Coronal Mass Ejection,CME), ami váratlanul robbant ki a Napból – írta a Spaceweather.com. A NASA Solar Terrestrial Relations Observatory A (STEREO-A) űrszondája által rögzített videófelvételek tanúsága szerint a töltött részecskékből álló anyagfelhő pontosan telibe találta az üstököst, amelynek következményeként a kométa porból álló csóváját elfújta a napvihar. A felvételen úgy látszik, mintha a 12P a Jupiter közelében lett volna amikor a napviharba került, de valójában több száz millió kilométerre volt a gázóriástól az esemény bekövetkezésekor. Az április 9-i fotók az üstökös farkának megtörtségét mutatják, amit valószínűleg egy másik, korábbi kapcsolatszakadás okozott a kóma és a csóva között – írta a Live Science tudományos hírportálnak a Space.com.


Tündököl a 12P/Pons-Brooks üstökös a NASA felvételén


Az ilyen típusú kapcsolat megszakadása ritka ugyan, de annál valószínűbb, minél közelebb kerül egy üstökös a Naphoz. Hasonló dolog történt a Nishimura üstökössel is 2023 szeptemberében, amikor egy koronakidobódás ugyancsak elfújta az üstökös csóváját, miközben a kométa megközelítette a Napot – ahogy a 12P is ezen a héten jár legközelebb a Naphoz. 2023 januárjában pedig egy asztrofotós örökített meg egy ugyanilyen eseményt, ami a zöldes színben játszó C/2022 E3 üstökössel történt. 

Az üstökös közel haladt el az NGC 6888-as katalógusjeű diffúz ködhöz
Fotó: Chris Deaver  / Wikimedia Commons

Nem ez az első alkalom, hogy a 12P-t egy másik nagyobb égitest közelében figyelték meg a belső Naprendszeren keresztüli utazása során. A robbanásveszélyes üstököst januárban is lefotózták, amint elhaladt a Hattyú (Cygnus) csillagképben található igen látványos és bíborszínben játszó NGC 6888-as katalógusjelű diffúz kozmikus köd mellett, és élőben közvetítették, amint márciusban a leglátványosabb közvetlen csillagváros-szomszédunk, a szabad szemmel is megpillantható Androméda galaxis közelében „húzott el”. 

A 12P/Pons-Brooks üstökös  ( a kép jobb alsó sarkában) az Andromeda-galaxis közelében
Fotó: Space.com/Gianluca Masi/Virtual Telescope Project

Ha valaki a saját szemével szeretné megpillantani a 12P-t, vagyis az „ördög üstökösét”, erre most nyílik a legjobb esély. Az üstökös derült időben és fényszmogtól mentes területen a napnyugta után körülbelül egy óráig látható közvetlenül a horizont felett még néhány napig. Az égitest megpillantását elősegíti egy kisebb nyolc-tízszeres nagyítású binokulár.