Fémcsővel támadt nőismerősére egy férfi egy kaposvári benzinkúton

Vágólapra másolva!
A férfi egy régóta húzódó családi konfliktus miatt akart bosszút állni egyik nőismerősén, ezért követte őt kocsival, majd a benzinkúton egy vascsővel a kezében utánament, és az üzlet kellős közepén ütni-verni kezdte. A nő súlyosan megsérült.
Vágólapra másolva!

A büntetett előéletű, visszaeső férfi márciusban követni kezdte kocsival egy nőismerősét, akivel családi konfliktus miatt már évek óta haragban volt. A nő és anyja ekkor egy benzinkútra menekült be, a férfi azonban ekkor 

a csomagtartóból elővett egy vascsövet, és követte a nőt az üzletbe. A férfi a boltban egyből rátámadt és kétszer megütötte a védekező nő jobb karját a csővel.

A nő súlyos sérüléseket szenvedett.

A támadásról a boltban lévő biztonsági kamera felvételt készített:

A kaposvári bíróság ügyészi javaslatra két év négy hónap börtönbüntetésre ítélte a férfit, aki ügyvédjével együtt fellebbezett.

Néhány évvel ezelőtt egy palotási, majd egy etesi férfi is vascsővel támadt ismerősére, egy marcali fiatal pedig egykori szeretőjére. Egy mosonmagyaróvári férfi pedig nemcsak vascsövet, de gázpisztolyt is bevetett egy barátja elleni támadás során.

Forrás: Ügyészség

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!